Belföld

Horváth mindenért Demszkyt teszi felelőssé

A főpolgármester-jelölt úgy emlékszik: az elmúlt 16 évben az MSZP nem vezette a fővárost.

A szocialisták főpolgármester-jelöltje az elmúlt évekért mindenben Demszky Gáborra hárítja a felelősséget. Mint az FN.hu-nak mondta, azért bírálhatja az elmúlt éveket, mert az MSZP “az elmúlt 16 évben nem vezette a fővárost. Azt Demszky Gábor főpolgármester vezette, a végső döntések az ő kezében voltak.

A főpolgármester-helyettesek – mint ő is – a segítői voltak, a keze alá dolgozhattak, de a végső szó mindig a főpolgármesteré, ezért rajta kell számon kérni a Budapesten folytatott politikát.

A politikus nem akart válaszolni arra a kérdésre, hogy ha ez így van, akkor miért “Hagyó Miklós ül előzetesben és nem Demszky Gábor, de azt megjegyezte, hogy akár az is előfordulhat, hogy a választások után vádemelés nélkül ejtik az ügyeket.

Horváth – mint mondta – ezzel nem az ügyészség függetlenségét kérdőjelezi meg, de szerinte politikai “hátsó szándékot” sejtet, hogy Hunvald György másfél éve ül előzetesben, vádemelés nélkül. Fideszes politikusoknál is legalább annyi eljárásban lévő ügy van, legfeljebb a sajtó a baloldal ügyeit hangosabban tálalja – tette hozzá.

Horváth Csaba: Mindig Demszkyé volt a végső döntés (FN.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik