Belföld

MSZP: Orbán mondja ki vagy mondjon le!

Az MSZP beismerésre vagy lemondásra szólította fel a kormányfőt.

Az MSZP furcsállja, hogy “a Fidesznek van képe a szocialistákra kenni a fővárosi távhődíj szeptemberre várható, 10,5 százalékos emelését”. Az ellenzéki párt úgy véli, ha “Orbán, Kósa és Szijjártó urak nem rontják el a magyar gazdaságpolitikát, ma is 260 forint vagy az alatt lenne a forint árfolyama, és nem lenne szükség a forint/dollár árfolyam gyengülése miatti rendkívüli távhődíj-emelésre.

Az MSZP közleményben veszi sorra a furcsaságokat, amelyek alapján megalapozatlannak tartja a Fidesz vádjait. A szocialisták távhőügyben is őszinte politikát várnak a Fidesztől, a kormánytól pedig azt, hogy több mint két hónappal hivatalba lépése után vegye végre észre, immár ő irányítja az országot, s a döntéseiért vállalnia kell a felelősséget.

Az MSZP azt várja a kormánytól és magától Orbán Viktortól, hogy vagy álljon ki a nyilvánosság elé, és még az önkormányzati választások előtt mondja ki azt a mondatot: nem lesz távhőáremelés. Ellenkező esetben vallja be, hogy az elrontott gazdaságpolitikája miatt jövő hónaptól egy fővárosi 50 négyzetméteres panellakásban élő magyar polgár 20 ezer forinttal fog többet fizetni a fűtésért.

Ha Orbán sem erre, sem arra nem képes, inkább mondjon le! – zárul az ellenzéki párt közleménye.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik