Belföld

A Fidesz szembemegy az alkotmányosság elveivel

Alkotmányjogászok bírálják a kormányzópárt jogalkotási gyakorlatát.

Schmitt Pál beiktatási ceremóniájára illett volna elmennie Sólyom Lászlónak, független attól, milyen a viszonya a jelenlegi politikai garnitúrához vagy az új államfőhöz – mondta Lövétei István az ATV-ben. Az alkotmányjogászt ugyanakkor nem lepte meg, hogy a volt államfőt zavarták az elnökváltás körülményei, és így adott hangot politikai véleményének.

Mint mondta: Sólyom Lászlónak nem ez volt az első olyan megnyilvánulása, amivel kilógott az Alkotmányban eredetileg körvonalazott államfői szerepkörből. Lövétei szerint a kormány alkotmánymódosítási gyakorlata ellentétes a klasszikus alkotmányosság elveivel. Az Alkotmány ugyanis nem egy miniszteri rendelet, amit ötpercenként lehet módosítani.

Az alaptörvényt arra találták ki, hogy viszonylag stabilan, bizonyos keretek között tartsa egy-egy intézményrendszer működését – magyarázta az alkotmányjogász. Szerinte a Fidesz kétharmados többsége birtokában úgy érzi, gátlástalanul, bármikor hozzá lehet nyúlni az alkotmányhoz, akár szükség van erre, akár nem.

Sólyom László “végigasszisztálta” a Fidesznek az utolsó két hivatali hónapját. Ezt már Halmai Gábor alkotmányjogász mondta a Klubrádióban. Az OVB volt elnökhelyettese szerint mindez azért érdekes, mert korábban az alkotmányosság igazi őre volt, a fideszes jogszabály-módosítások jelentős részben pedig alkotmányellenesek voltak.

Halmai emlékeztetett rá, hogy sokszor az alkotmányt kellett módosítani, hogy a törvény ne sértse azt, de így sem sikerült ennek mindig maradéktalanul eleget tenni. Szerinte azzal, hogy bizonyos alkotmánymódosításokat végrehajtottak a törvényalkotással párhuzamosan, attól még több jogszabály nem áll összhangban az alkotmánnyal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik