Belföld

Élet-halál harc az idősek pénzéért

Egy fenntartónak 172 jogszabályt kell betartania, ha legálisan akar működni.

A korábbi ígéretek dacára egyelőre nem ismert, mely szociális otthonok működnek engedély nélkül. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma minden illegálisan működő szociális otthont bezár. Az MR1-Kossuth Rádió információi szerint 30-35 intézményre kerülhet lakat az országban.

Ha valaki szociális otthont akar működtetni, 172 jogszabályt kell betartania. A területet érintő jogszabályok bonyolultak. Ráadásul nem minden szociális otthon, ami annak látszik – mondta a Fővárosi Önkormányzat szociálpolitikai ügyosztályának vezetője.

„Ezek az intézmények nem szociális intézmények, szállást nyújtanak, és ehhez mindenféle egyéb más gondozási, ápolási tevékenységet kínálnak többletforrásért. De ezek a szolgáltatások nem tettenérhetők, nem számonkérhetőek” – mondta Skultéty József.

Szerinte egyértelmű, hogy nincs elég szociális otthon, 45 ezren vannak legális intézményekben, de kellene még nagyjából három-négyezer új hely. Az is megoldás lehetne, ha a hozzátartozók kapnának annyi ápolási díjat, hogy otthonukban tudjanak gondoskodni az idős emberekről.

Somogy egyike azon megyéknek, ahol a legtöbb az engedély nélkül működő idősotthon – írja a Somogyi Hírlap. Míg az állami intézményekbe jutásért sorban állnak az idősek, addig egyesek kihasználják a kiskapukat, engedély nélkül nyitnak otthonokat.

A megyei napilapnak a Somogy Megyei Idősügyi Tanács titkára azt mondta, hogy három-négy olyan intézményről tudnak, amelynek nincs működési engedélye, vagy más tevékenységre szól, mint amit végez.

Általában azért nem legalizálják a működésüket, mert sem mentálisan, sem szakmailag, sem egészségügyileg nem felelnek meg az előírásoknak – közölte a szakember. Elmondása szerint a fenntartók élet-halál harcot vívnak az ellátottakért az állami normatíva megszerzése miatt.

A megyei gyámhivatal vezetője szerint Somogyban sem rosszabb a helyzet, mint másutt, csak itt kiemelten foglalkoztak ezzel a jelenséggel. A lehetőségeik korlátozottak, és sok esetben hiába szabják ki a milliós bírságot.

Jellemző az illegális helyekre, hogy sokszor kihasználják az időseket. Egy jogi képviselő járt olyan helyen is, ahol pincében, garázsban helyezték el az ellátottakat. Tudomása szerint csak Kaposváron hat helyen gondoznak engedély nélkül időseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik