Belföld

Élelmiszerkommandót hoz létre a Jobbik

A Jobbik élelmiszerkommandót hoz létre, amelye szúrópróbaszerűen ellenőrzi majd a boltokat.

A kommandó akár már a nyáron megkezdheti működését annak érdekében, hogy felleljék a rossz minőségű élelmiszereket.

Az utóbbi évek botrányai – az illegális húsfeldolgozók, az átcímkézett élelmiszerek ügye – rávilágítanak arra, hogy Magyarországon kiterjedt élelmiszeripari maffia működik – jelentette ki a Jobbik politikusa, Z. Kárpát Dániel.

A képviselő szerint az élelmiszer útja ma nagyon nehezen követhető, ezért általában nincs felelőse a rossz minőségű, olykor egyenesen mérgező import élelmiszer forgalomba kerülésének.

Z. Kárpát Dániel rámutatott, hogy a multinacionális cégeket is felelősség terheli a rossz minőségű, külföldről érkező élelmiszerek miatt.

A helyzetet véleménye szerint csak teljes nyomon követési rendszer alkalmazásával lehetne kezelni. Így nem fordulhatna elő, hogy az unión kívülről érkező, de aztán egy tagországban, esetleg Magyarországon átcsomagolt élelmiszert úgy hozzanak forgalomba, mintha itt gyártották volna – tette hozzá.

Álláspontja szerint a helyzeten a helyi piacok erősítésével is javítani lehetne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik