Belföld

Gaskó az OÉT összehívását kezdeményezi

A Liga várhatóan még ma Orbán Viktorhoz fordul azért, hogy elinduljon a társadalmi párbeszéd.

A LIGA Szakszervezetek tömörülése várhatóan még ma kezdeményezi az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) összehívását a miniszterelnöknél – mondta Gaskó István, a LIGA elnöke.

Mától három hónapig a LIGA, az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának soros elnöke. Gaskó István elmondta: a következendő időszaktól azt várják, hogy végre megindul a társadalmi párbeszéd az új kormánnyal.

Az aktuálisan megvitatandó kérdések közül az egyik legfontosabb a a költségvetési szektorban a 60 napon túli végkielégítésekre tegnap bejelentett 98 százalékos rendkívüli jövedelemadó kérdése, amely a LIGA szerint nem korrekt – mondta az elnök.

Gaskó példaként említette, hogy így például egy több évtizedes munkaviszonnyal, közszolgálati jogviszonnyal rendelkező fegyveres közalkalmazott vagy köztisztviselő ugyanabba a helyzetbe jut mint az, aki három évet szolgál le. Ez a megszerzett jogok burkolt elvonása – tette hozzá.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnap jelentett be, hogy a közszférában a havi kereset nem haladhatja meg a 2 millió forintot, és a költségvetési szektorban 98 százalékos rendkívüli személyi jövedelemadót vezetnek be a 60 napon túli végkielégítésekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik