Belföld

Schmitt megosztja a Fidesz-vezetést

Elődeihez képest populárisabb köztársasági elnök lesz Schmitt Pál - mondta az InfoRádiónak Navracsics Tibor.

A közigazgatási miniszter szerint az új államfő tompítani tudja a pártpolitikai választóvonalakat. Az első próba az lesz, hogy Schmitt Pál mennyire tud kilépni a pártpolitikusi háttérből, és tud a nemzet egységének megtestesítőjévé válni – tette hozzá. A miniszterelnök-helyettes úgy véli, a változások dacára a kormány és az államfő közötti viszony karaktere sokat nem fog változni. Eddig sem az ellentét jellemezte a két fél viszonyát, de amikor feszültségek voltak, akkor sem az államfő alakította ki ezt a feszült viszonyt.

Noha Schmitt megválasztása látszólag nem ezt jelezte, a kormányfő ajánlása – miként tegnap megírtuk – nem aratott osztatlan sikert sem a frakcióban, sem a párt vezetői között. Az Index ennek kapcsán azt írja, hogy Kövér László például végig ellenezte a házelnök jelölését. Az országos választmány elnöke szerint Schmitt nem elég fajsúlyos személyiség ahhoz, hogy megfelelő államfő legyen.

Az Indexhez hasonlóan korábban a Népszabadság is arról írt, hogy Kövér az elnökségi vitákban többek között azzal is érvelt, hogy Schmitt múltjában esetleg vannak megkérdőjelezhető momentumok. Utóbbihoz kapcsolódik a Hírszerző írása, amely szerint semmilyen kapcsolat nem igazolható az állambiztonság és Schmitt Pál között, de a pártállam az irányítása alatt álló intézményekre különösen odafigyelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik