Belföld

A Fidesz történelmi dátumon jelöl államfőt

A Fidesz-frakció június 28-án dönt arról, hogy kit jelöl köztársasági elnökne

Előtte egy héttel Lázár János frakcióvezető gyűjti össze a Fidesz-KDNP képviselők véleményét – írja a Népszabadság. Bár a Fideszben szóba került, hogy kérdőíves szimpátiaszavazással döntsenek az államfőjelöltjük személyéről, ezúttal mégsem ezt a megoldást választják.

Ez ugyanis túl kockázatos lenne, talán még Sólyom László is befuthatna, márpedig az újság szerint kevés az esélye, hogy Sólyom Lászlónak egy második ciklusra is bizalmat szavazzanak, holott e mellett korábban – áttételesen – Merkel német kancellár is érvelt a Fidesz elnökének.

A hírek szerint Orbán Viktor állítólag abban gondolkodott, hogy Schmitt Pál házelnök lehetne a köztársasági elnök, de szóba került már Pálinkás József MTA-elnök és elődje, Vizi E. Szilveszter neve is.

E ponton érdemes megjegyezni, hogy öt éve a Fidesz több kritériumot is megfogalmazott az államfő személyére vonatkozóan, s ezek egyike az volt, hogy a köztársasági elnök pártok fölött álló személyiség legyen. Az MSZP szombaton dönt arról, hogy állítson-e jelöltet.

Június 28-a egyébként több szempontból is történelmi dátum, ekkor volt a rigómezei csata (1389), illetve 1914-ben ezen a napon gyilkolták meg Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst Szarajevóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik