Belföld

Ősszel hatástalanítják az önkormányzati bombát

A Fidesznél formálódik a szektorra vonatkozó stratégia, még nem publikusak a versengő alternatívák.

Az önkormányzati rendszer átalakítására, a települések pénzügyi önállóságának erősítésére vonatkozó első javaslatcsomag a 2011-es költségvetéssel együtt kerül a parlament elé – csak ennyit árult el a Figyelőnek Kósa Lajos debreceni polgármester a Fidesz terveiről.

A Fidesznél formálódik a szektorra vonatkozó stratégia, egyelőre nem publikusak a versengő alternatívák. „Hosszú folyamat lesz az egyeztetés, nem érdemes előrerohanni” – tette hozzá a polgármester, kiegészítve annyival, hogy a jövő évi költségvetés vitájakor, október táján már a parlament elé kerül az átalakítás első ütemére vonatkozó javaslat.

A szakértők véleménye megoszlik arról, a közeljövőben várható-e tömeges csőd helyi szinten, de a lap szerint a fizetésképtelenségnél is nagyobb bomba ketyeg az önkormányzatoknál, ez a működésképtelenség. A szektor teljes adósságállománya immár meghaladja az 1000 milliárd forintot.

Az utóbbi 8 évben vagy 800 új feladatot testált az állam az önkormányzatokra, amelyek 10 százalékkal csökkent a költségvetésük reálértéken, és évről évre apadt az uniós pályázatokhoz biztosított állami keret is.

Vigvári András, az Állami Számvevőszék Kutató Intézetének tudományos tanácsadója azt mondja, csak durva becslések vannak a valós eladósodottságról. E tételek gyakran még a képviselő-testületek előtt, sőt a belső auditálás és a könyvvizsgálat során is rejtve maradhatnak, így a lejárt követelésekre benyújtott keresetek váratlanul érhetik a helyhatóságokat.

Halotti tor vagy újjászületés (Figyelő)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik