Annak kimondását kérik, hogy a 2010 végéig szóló szerződés érvényes és fennáll, valamint kezdeményezik, hogy a bíróság kötelezze a műsorok átvételére az MTV-t. Kérelmükben jogfenntartással éltek, és várhatóan ezen eljárás keretében élnek kártérítési igényükkel is.
Ellehetetlenülésre hivatkozva szeptember 25-én, azonnali hatállyal mondta fel a Nap-kelte szerződését a nagyobbik köztelevízió.
Az MTV-t felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségében azóta vita folyik arról, jogszerűen járt-e el az intézmény menedzsmentje. Néhány nappal később a testület – az MDF, az MSZP és az SZDSZ által delegált tagok voksával – a szerződés helyreállítására szólította fel Medvezcky Balázst, az MTV ügyvezetőjét, aki ezt azonban nem tette meg.