A lap Antali Károly közlekedési kormánybiztos levelére hivatkozva azt írta: Andrási Miklósnak, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának lehetővé kell tennie, hogy a 607 kilométer vasútvonal bekebelezésére éhező GYSEV “haladéktalanul” megkapja a terjeszkedése tervezését segítő adatokat. A Népszabadság szerint a MÁV-nál a közlekedési miniszter állásfoglalására várnak.
A jövő évben 12 vasúton váltaná le a MÁV-ot a GYSEV – írta a lap, amely szerint a magyar-osztrák társaság egyszerre venné át a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében kiszemelt vonalhálózatot, az ezt használó személyszállító vonatok üzemeltetését, valamint az itt dolgozó 1.200 vasutast. Információik szerint a cég a terjeszkedését a határ túloldalán, Burgenlandban és Kelet-Stájerországban is megéreznék: a GYSEV az osztrák állami vasút öt – együttesen 183 kilométer hosszú – vonalát is szeretné megszerezni.