Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei egy segélyhívásra indultak, amikor a baleset történt.
A rendőrök járművükkel Deszk közelében akartak megfordulni, ezért lehúzódtak jobbra az útpadkára, a mögöttük haladó autók elmentek mellettük, egy román rendszámú személygépkocsi vezetője azonban eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, és hátulról a rendőrautónak ütközött.
A balesetben senki sem sérült meg, de az anyagi kár jelentős – közölte a hadnagy.
legyen ön is fn tudósító!
A román gépkocsi vezetője ellen a rendőrség szabálysértési eljárás kezdeményezett.
A román külügyminisztérium múlt vasárnap közleményben fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy egyre több olyan közúti baleset történik Magyarországon, amelyekben román állampolgárok érintettek. A tárca tanácsolta a Magyarország területén gépkocsit vezető román állampolgároknak, hogy tartsák be a kötelező pihenési időket, és ne hajtsanak a megengedettnél gyorsabban az utazás idejének lerövidítése érdekében.