A 2009-es ponthatárok az FN-en
A maximális 480-ból 469-et kellett szerezni a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakán. Mintegy kétszáz szakon nem volt elég a kitűnő érettségi sem, és négyszáz körül van azoknak a szakoknak a száma, ahová a minimális pontszámmal is be lehetett kerülni. Az összes intézmény ponthatárát elolvashatja már az FN-en is! (
Összességében sikeresnek nevezhető a száznapos Bajnai-kormány: egy elemzés szerint az ígértek 39 százalékát máris megvalósította. Szakértők szerint a válságot meglepően gyorsan kezelte a kabinet, elkerülte az államcsődöt (igaz, az IMF-hitelnek köszönhetően) és az előrehozott választásokat is. Ráadásul bár Bajnai népszerűsége még mindig alacsony, de sikerült megteremtenie a cselekvőképesség látszatát. (
Több irányból is vizsgálják, hogyan eshetett az Aquaworld szörfmedencéjének aknájába csütörtökön egy kilencéves kisfiú. A tragédia után a fürdő újra üzemel, a szörfmedence zárva marad. A műszaki vezető szerint nem fordítottak elég gondot a biztonságra. (
Már jobban van Cseh László, akit csütörtökön, a római repülőtérről kórházba kellett vinni. A kiváló úszó indul a vb-n, de a 200 pillangó kikerült a programjából. (