A rendőrök szerint a koholt autólopások mögött leggyakrabban az áll, hogy a tulajdonosok így próbálnak kibújni a törlesztőrészlet-fizetési kötelezettségük alól. Volt autós, aki arról tett bejelentést, hogy a gyújtáskapcsolóban hagyott indítókulccsal parkolta le milliós Suzukiját egy szórakozóhely előtt, és néhány percre magára hagyta – idézi fel az eseményeket a rendőrség honlapja.
Hétköznapi rendőrség
A rendőrök megállapították, hogy az autón hitel és casco biztosítás is volt. A hitelt pedig már több mint két hónapja nem fizette a tulaj, ezért a bank egy végrehajtó céget kért fel a kocsi lefoglalására.
Valaki nem mond igazat (Fotó: MTI)
A végrehajtó cég embere meg is jelent a feljelentő lakásán, hogy a gépkocsit magával vigye, azonban a feljelenő már ekkor jegyzőkönyvbe azt rögzítette, hogy a kocsit egy nappal korábban ellopták. Akkor azonban nem tett róla bejelentést a rendőrségre, mert a többszörösen büntetett előéletű férfi nem gondolta volna, hogy a rendőrség hétvégén is dolgozik.
A vizsgálat megállapította, hogy a kocsija állítólagos eltűnésének napján nem taxival ment haza, illetve egy kültéri kamerarendszer által adott felvételen lévő kép szerint a gépkocsi nem parkolt a megadott időben a megjelölt szórakozóhelynél. A tulajdonost ezért a hatóság félrevezetése miatt feljelentették, de eljárás indult ellene hitelsértés vétsége miatt is, mivel a hitel fedezetéül szolgáló autót a hitelintézettől elvonta.
Izzócsere két hétig
Volt, aki a sógora tulajdonában lévő Opel Omegának az eltűnéséről tett bejelentést, amiben semmi gyanús nem volt, hiszen a 800 ezres autón sem hiteltartozás, sem casco nem volt. Az azonban hamar szemet szúrt a rendőröknek, hogy a gépkocsiban benne voltak a férfi által alapított – mint kiderült, felszámolás alatt álló, közel 150 000 000 forint adótartozással bíró, s így folyamatosan adóellenőrzés alatt álló – cég APEH által korábban bekért eredeti könyvelési anyagai.
Arra is fény derült, hogy a feljelentő rendelkezik egy hatmillió forintot érő Audi A6-os gépkocsival, melyet két héttel az állítólagos autólopás idején adott be a szervizbe, mint kiderült, csak egy izzócserére, mely nem vesz igénybe több napot, így nem volt indokolt másik gépkocsit kölcsönkérni.
A rendőrök végül arra jutottak, hogy a bejelentett gépkocsit feltehetőleg korábban már illegálisan, egészben vagy darabokra bontva értékesítették.
Inkább adják le
A rendőrség szerint a kitalált autólopással a megnövekedett hiteltörlesztés mellé még a rabosítás kockázatát is magukra vállalják, ezért a hatóság azt ajánlja, hogy aki nem bírja fizetni, inkább adja le a banknak a kocsiját.