Az alezredes ellen a Kaposvári Katonai Ügyészség emelt vádat.
A vádirat a napokban érkezett meg, az ebben foglaltak szerint a sértettek – valamennyien nők – a vádlott beosztottjai voltak – közölte Vadócz Attila.
A vád szerint a volt rendőrtiszt – vezetői hatalmát kihasználva – 2007 tavasza és 2008 decembere között követte el az ellene felhozott bűncselekményeket, azaz a “folytatólagosan megvalósított, alárendelt megsértésének bűntettét, továbbá három rendbeli becsületsértést és két rendbeli zaklatást”.
A szóvivő a tényállást summázva úgy fogalmazott: a vádlott “erőszakosan udvarolt szóban és tettel beosztottjainak”. Az ügyet a Somogy Megyei Bíróság katonai tanácsa tárgyalja.