Draskovics, aki az EU belügyminiszteri tanácskozásán vett részt, az eredeti tervekkel ellentétben mégsem találkozott a nap folyamán Kalinákkal, mert a szlovák belügyi tárca vezetője pozsonyi teendőire hivatkozva távol maradt a tanácskozástól. Azonban “szlovák kollégám kezdeményezését a kétoldalú találkozóra elfogadtam, és erre rövidesen sor is fog kerülni” – mondta a magyar miniszter.
Draskovics szerint az eddigi szlovák válasz csak általánosságban erősíti meg azt a korábbi hivatalos pozsonyi állítást, hogy törvényes volt a rendőri intézkedés. “Bízom abban, hogy ha most nem, akkor a későbbiekben meg fogjuk kapni ezeket a bizonyítékokat. Konkrétan azokra a videofelvételekre gondolunk, amelyekre a szlovák rendőrség közvetlenül az események után egy nekünk írott levelében utalt” – tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy amit a magyar közvélemény láthatott, az nem támasztotta alá a nagyon súlyos szlovák rendőri intézkedés indokoltságát. A magyar rendészeti tárca irányítója elképzelhetőnek mondta azt is, hogy hibázott a szlovák rendőrség. Ebben az esetben azonban – jegyezte meg – le kell vonni a következtetéseket, és garanciákat kell adni arra, hogy ilyen eset máskor nem fordulhat elő.