Belföld

Fiktív MSZP-tagok is kaptak levelet a pártközpontból

admin
admin

2008. 03. 25. 11:38

Kiskunhalason olyan személyek is kaptak Gyurcsány Ferenc pártelnöktől levelet az elmúlt napokban, akik nem tudtak arról, hogy az MSZP helyi szervezetének tagjai - közölte Halász Balázs kiskunhalasi önkormányzati képviselő.

„Erős a gyanú, hogy továbbra is vannak fiktív tagok az MSZP kiskunhalasi szervezetében, mert többen eljuttattak hozzánk olyan leveleket, melyekben Gyurcsány Ferenc pártelnök arra kéri a tagokat, hogy minősítsék az MSZP politikáját” – mondta a kiskunhalasi fideszes politikus.

Jekő Attila, az MSZP kiskunhalasi szervezetének alelnöke szerint csak adminisztrációs hiba miatt kaptak levelek többen, akik a tavaly elvégzett tagrevízió előtt még a tagnyilvántartásban szerepeltek. Az MSZP helyi szervezeténél eddig senki sem reklamált az ügy miatt, ennek ellenére kérték a pártközpontot, hogy az ügyet rendezzék – közölte.

Az MSZP kiskunhalasi szervezetének korábban az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János volt az elnöke, aki komoly „szervezőmunkával” több száz főt beléptetett. Az MSZP országos központja tagrevíziót rendelt el, és Szekeres Imre, az MSZP alelnöke jelenlétében 2007 decemberében 104 taggal újjáalakult a helyi szervezet.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Mother holding her newborn baby after labor in the hospital.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.