A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy az utóbbi időben a kormány kommunikációs csapatába a reklámszakmából öt embert vettek fel, akiknek a bére évente 53,5 millió forintos kiadást jelent, bár a kabinet szerint így is jóval kevesebbet keresnek, mint az üzleti szférában.
A Fidesz helyettes szóvivője szerint ezért felvetődik a kérdés, hogy vajon miért éri meg ezeknek az embereknek kevesebb pénzért dolgozni. Szerinte ennek csak egy oka lehet: az, hogy a korábban őket foglalkoztató cégek állami megbízásokat, támogatásokat kapnak.
A Fidesz ezért arra szólítja fel a kancelláriaminisztert, hogy adjon világos választ, mennyi állami megbízást, állami támogatást kapnak, kaptak ezek a cégek, milyen pályázatokat nyertek meg – mondta.
Cser-Palkovics András emlékeztetett arra, hogy korábban Szijjártó Péter a parlamentben már kérdezte erről Szilvásy Györgyöt, aki azonban nem adott egyértelmű választ. Szerinte ezzel is csak gyanút erősítette a kancelláriaminiszter. A politikus ennek kapcsán arra is kitért, hogy a fideszes képviselők gyakran nem kapnak konkrét, egyértelmű választ írásbeli kérdéseikre, ezért ezt az ügyet a házbizottságban is felvetik majd.