Pénteken a szovjet emlékműnél lezajlott tüntetés végén a 64 éves egyetemi tanár tanúként jelen kívánt lenni egy fiatalember rendőri igazoltatásánál, és dokumentálni szerette volna az eljárás menetét. A rendőrök azonban kitépték a kezéből a kamerát, a Fidesz-emblémával ellátott parlamenti belépőjére pedig gúnyos megjegyzéseket tettek – írja a Magyar Nemzet.
Szabó László Zoltán a lapnak elmondta, hogy a Szalay utca kapitányságra, majd a Gyorskocsi utcába való beszállítás során, illetve a kihallgatás alatt embertelen módon bántak vele. A zárkában megbilincselték, rabszíjra fűzték, sőt magas vérnyomására sem kaphatott gyógyszert.
Az egyetemi tanár véleménye szerint nem azért volt része a megalázó meghurcolásban, mert nem voltak nála a papírjai, hanem mert segített egy tüntetőnek, sőt a fideszes parlamenti belépő is olaj volt a tűzre – írja a lap.