Hogy van Kovács Pisti?
Jól van, köszöni szépen, nem fizet adót, nem fizet tb-járulékot, nem kap 14. havi nyugdíjat. Csak a jövőjéről van szó.
Ez a kampány mindenkit megdöbbentett. Mi volt ezzel a céljuk?
A kampányt figyelve egyrészt azt érzékeljük, hogy a két nagy párt egymásnak rontott, és leginkább azzal foglalkozik, hogyan lehetne a másikat hiteltelenné tenni a választók szemében. Másrészt olyan ígéretversenyt rendeznek, amelynek egy részét szinte biztosan nem fogják megvalósítani. De jobb is, ha ugyanis mégis megvalósítanák, akkor az rövid idő alatt felélné a jövőt. Mi inkább arra akartuk felhívni a figyelmet, hogy vannak itt az országban emberek, például Kovács Pisti, akiknek az életéről és a jövőjéről van szó. A politikusoknak inkább ezzel kellene foglalkozniuk.
Több roma köztisztviselő, kisebb, hatékonyabb állam, egykulcsos adórendszer – csak néhány elem a programjukból. Ezek alapján az a vád is érhetné önöket, hogy csak az SZDSZ-es törzsszavazókhoz kívánnak szólni.
Abban nincs túl sok meglepetés, hogy egy liberális párt liberális programmal indul. Ennek ellenére a program nemcsak a liberális törzsszavazóknak szól, hanem mindenkinek, aki liberális módon gondolkodik, azaz ezen elvek mentén képzeli el saját életét. Ők jelenleg többen vannak, mint ahányan az SZDSZ-re szavaznának. Minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy 15-20 százaléknyian vannak azok, akik egyébként minden reflexükben liberálisok: egy részük ezt nem is tudja magáról, más részük pedig jelenleg más pártok vagy a bizonytalan szavazók táborában található. A kampányunkkal azt szeretnénk elérni, hogy a liberális emberek és a liberális párt találkozzanak egymással.
Négy éve a kormánykoalíció tagjai. Mondana három olyan dolgot, amelyet visszagondolva másként tettek volna?
Eszembe jutnak dolgok, amelyeket másként is lehetett volna csinálni, viszont ha belegondolok, hogy az az adott területen mit jelentett, akkor van bennem némi bizonytalanság. Példa erre, hogy a közalkalmazotti szférában mindjárt az elején volt egy 50 százalékos béremelés. Ez nagyon sok pénzbe, több százmilliárd forintba került. Részben ez a döntés az oka annak, amilyen helyzetben most a költségvetés van. Ugyanakkor, ha arra gondolok, hogy akár a pedagógusoknak, akár az egészségügyben dolgozóknak mennyit jelentett ez, azt gondolom indokolt volt. Persze tudomásul kell venni, hogy erre költöttük a pénzt, ezért most más dolgokra nem telik. Tény, hogy miközben a gazdaság négyszázalékos növekedéssel fejlődik, aközben a költségvetéssel problémák vannak. A magyar gazdaság elhúzott, úgy tűnik sokkal jobban vette a rendszerváltást, mint a politika. A következő ciklus feladata éppen ezért az, hogy nőjön fel, és vállalja be mindazt, amit meg kell tenni az egyensúly érdekében.
A pártot sokszor éri az a vád, hogy bár kis párt, mégis nagyobb súllyal képes akaratát érvényesíteni. Mondana olyan dolgokat, amire különösen büszkék, hogy kisebbik koalíciós pártként álltak ki az igazuk mellett?
A sorkötelezettség eltörlése, ha mi nem vagyunk, akkor ez ma nincsen. Amikor először felvetettük, mindenki ellene volt, de végül sikerült bevenni a kormányprogramba. A másik az adócsökkentés. Igaz, mi radikálisabbat szerettünk volna, de a kétszer száz napos program elvitte ennek feltételeit. Ezzel együtt is volt adócsökkentés akár a személyi jövedelemadót vagy a társasági nyereségadót, vagy az általános forgalmi adót nézzük. Összességében mindegyik csökkent, ennek következményeként csökkent az átlagos terhelés is, már a GDP-hez viszonyítva. Ez se lett volna, ha nincs az SZDSZ. Bár a szemünkre is vetik, hogy ha ilyen állapotban van a költségvetés, akkor miért kell adót csökkenteni. Erre én azt mondom, hogy ez kell ahhoz, hogy a gazdaság erősebb legyen, képes legyen állni a versenyt. Kezdeményezésünkre került bevezetésre a közszférában a diplomás minimálbér. Emellett ma már mindenki beszél a kisebb parlamentről és önkormányzatokról, az olcsó, de hatékonyabb államról, ez is nekünk köszönhető.
Amiket az imént említett az MSZP plakátjairól is visszaköszönnek, mintha az MSZP elhappolná, és felhasználná ezeket az elemeket a saját kampányában.
Ez a koalíció problémája: megcsinálni valamit csak közösen lehet, aztán a nagyobbik kormánypárt büszkén lobogtatja a saját eredményei között. De azért talán mindenki emlékszik a sorkötelezettség ügyében kezdeményezett aláírásgyűjtésre vagy az adócsökkentéssel kapcsolatos vitákra. Bízom abban, hogy a közélet iránt érdeklődők tudják, hogy ezek a szabaddemokraták nélkül nem valósulhattak volna meg. Az pedig, hogy a szocialista párt is büszke akar lenni a kormányzati ciklus eredményeire, nem kifogásolható, végül is ők is csak politikusok.
Mondana három olyan dolgot is, amit az SZDSZ nagyon meg akart valósítani, viszont mivel koalícióba volt kényszerítve, nem tehetett meg?
Az egyik és legfontosabb az egészségügy reformja. Sajnálatos, hogy ebben nem történt előrelépés, pedig nagyon fontos kampánytémánk volt 2002-ben is. Az SZDSZ a maga elképzeléseivel egyedül maradt a politikában, 5 százalék állt szemben 95 százalékkal. Letettünk egyébként egy törvényjavaslatot, de ezt a parlament egyelőre nem volt hajlandó tárgyalni. Viszont azt látjuk, hogy míg ezt a többiek elutasítják, maguk reális alternatívával nem rendelkeznek. A másik ilyen az ügynöktörvény, amelynek ismét szezonja van. Ennek az az oka, hogy 1990 óta nem hallgatnak ránk. Most egy felemás szabályozás érvényesül, több százan kutatnak a levéltárakban, eredményeiket pedig nyilvánosságra fogják hozni, ezért aztán ezek a botrányok feltehetően megismétlődnek. Ehhez képest már a kilencvenes évek elején szembe kellett volna nézni a múlttal, még ha traumát is okoz. Mi több kísérletet is tettünk, ez is egy kudarc, mert nem sikerült elérnünk.
Az SZDSZ most is felvállalta az egészségügyet. Négy évvel ezelőtt sokakat csalódásként ért, hogy noha az SZDSZ vitte végig az egészségügy reformjának tervét, mégsem kapta meg a tárca vezetését.
Egyrészt minden tárcát nem kaphattunk meg, pedig szívesen elvállaltuk volna. Másrészt, ha a mi miniszterjelöltünk nem tudja ezt megvalósítani, mert a kormány programjába végül is nem az került be, akkor nincs értelme őt odatenni. Megjegyzem a következő ciklusban, ha a választók is úgy akarják, erős feltétel a részünkről, hogy érdemi módon induljon meg a magyar egészségügy reformja. A háziorvosi rendszert már így is privatizáltuk, és jobban működik, mint korábban. Ugyanakkor jelenleg a házi orvosok abban érdekeltek, hogy föltolják a betegeket a járóbeteg- vagy a kórházi ellátásba. Szerintem a járóbeteg-ellátást is privatizálni kellene. A későbbiek során a kórházak esetében is meg lehet tenni, bár hozzáteszem, itt mi a több-biztosítós modellben gondolkodunk. Nekem nem az a kérdés, hogy privatizáljuk-e a kórházakat, hanem hogy versenyezzenek már végre értünk a biztosítók, akik majd eldöntik, hogy melyik kórházat tartják jónak, és azt fogják finanszírozni. Azért kell az egészségügyi reform, hogy ott gyógyítsák meg a beteget, ahol a legegyszerűbben és a legolcsóbban meg lehet tenni.
Ez azt jelenti, hogy esetleg, ha mégis koalíciós tárgyalásra kerülne sor, akkor jobban fognak kardoskodni az egészségügyi elképzelésükért, illetve az adórendszerért? Hiszen a két kormánypárt programjait tekintve ezek a sarkalatos pontok.
A következő kormány programjának érdemi előrelépést kell tartalmaznia az egészségügy területén. Az SZDSZ csak akkor lép koalícióra, ha ez a feltétel adott, és ebben az esetben vállaljuk az egészségügyi tárca irányítását. Az adórendszerről a programunkban azt írtuk, az első két évben meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy a második két évben Magyarország be tudjon szállni a környező országok kényszerítette versenybe. Ennek a feltételei, hogy az első két évben érdemi változásokat kell végrehajtani az egészségügy és a közigazgatás területén, olcsóbb, kisebb és hatékonyabb államot kell kialakítani, és nagyon szigorú költségvetési gazdálkodást kell bevezetni. Ezekkel a feltételekkel lehet 2009-től átállni az egykulcsos adórendszerre. Mindenki tudja, hogy a költségvetés rossz helyzetben van, ezért is elképesztő a kampány, ahol csak azt halljuk, hogy neked is adunk meg neked is, neked csökkentjük az adódat, te meg nem fizetsz majd járulékot, te meg kapsz majd 14. havi nyugdíjat. Ez mind hazugság, ezeket a pártok nem fogják tudni teljesíteni. Ennek csalódás lesz a vége, és az emberek jobban el fognak fordulni a politikától. Ez pedig a demokrácia halála.
A választók egy rétege is pontosan úgy látja, hogy valamiféle megszorításokra lenne szükség, még akár egy Bokros-csomag szintjén is. De a pártok ezt nem merik megtenni.
A Bokros-csomagot szitokszóként szeretik használni az emberek. Pedig a Bokros-csomag eredményeként Magyarország 1998 közepére öt százalékot meghaladó gazdasági növekedést produkált, miközben a költségvetés egyensúlyba került és a vállalkozások elkezdtek fejlődni. Ez persze fájt, mert az intézkedések maguk rádöbbentették az embereket, intézményeket, önkormányzatokat, hogy a pénz nem áll rendelkezésre korlátlanul, eközben három év alatt megszületett az eredménye is. Most viszont, úgy gondolom, nincs olyan helyzet, és nincsenek is meg az eszközök, amelyek egy egyszeri, nagyon radikális intézkedést tennének lehetővé. Azt kell tudatosítani, hogy a gazdaság jó állapotban van, és mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy még jobb állapotban legyen. Nincs tehát szükség egy radikális Bokros-csomagra, de szükség van arra, hogy az egészségügyet, az államszervezet felépítését és az államháztartást komolyan vegyük és megtegyük azokat az intézkedéseket, amelyek az elérni kívánt célok irányába mozdítják a folyamatokat.
A sarkalatos pontokat és a közvélemény-kutatásokat nézve most mi a párt iránya: kormányoldalon lenni vagy egyáltalán bejutni a parlamentbe?
Számomra nem kérdés, hogy bejutunk. Természetesen a legfőbb prioritás most az SZDSZ minél jobb szereplése. A nyolc százalék egy olyan eredmény, amivel én elégedett lennék, ezért tűztük ki célul. Az öt százalék nekem nem kérdés, a nyolc százalék fölöttinek pedig nagyon tudnék örülni. Koalícióra lépni csak a hatalom kedvéért nem érdemes. A liberális választó azt várja el tőlünk, hogy minél többet valósítsunk meg az ő elképzeléséből, abból a programból, amire ő szavazott. Velük szemben az a felelősségünk, hogy akkor lépjünk koalícióra, hogy ha ennek a lehetőségei adottak. Persze egy koalíció kompromisszumokkal jár, nyilvánvalóan egyik koalíciós partner sem tudja száz százalékig érvényesíteni az akaratát. De hogy milyen kompromisszumokat kötünk az egyáltalán nem mindegy. Az mondjuk egy jó kompromisszum szerintem, hogy legyen szigorú a költségvetés, és maradjon tér az adócsökkentésre, ami aztán erősíti a vállalkozásokat, ettől több lesz a munkahely, az emberek több adót fizetnek. Később aztán lehet osztogatni a szociális problémák megoldására vagy lehet emelni a nyugdíjakat.
Tekintsünk egy kicsit előre, a helyhatósági választásokra. Viszonylag nagy kavarodás volt Demszky Gábor újraindításával kapcsolatban. Először felröppent a hír, hogy az SZDSZ nem indítja őt, majd Kóka János neve is felbukkant. Az pedig tény, hogy a főpolgármester népszerűsége egyre csökken, már nincs az emberekben akkora bizalom, mint az elmúlt 15 évben.
Erről Demszky Gábornak kell nyilatkoznia, hogy vállalna-e egy újabb megmérettetést. Számtalan alkalommal kijelentette, hogy majd nyáron dönt erről a kérdésről, azaz a párton belül addig ez nincs napirenden. Most még az országgyűlési választásokra készülünk, ahol Demszky Gábor lesz az SZDSZ fővárosi listavezetője. Ami a közvélemény-kutatásunkat illeti: azok szerint még mindig Demszky Gábort támogatja a többség. Azon állításokkal szemben, hogy egy kicsit megkopott a népszerűsége, azt mondhatom: a jelenlegi ismereteink szerint neki van a legnagyobb esélye arra, hogy megnyerje a főpolgármester-választást.