A magyarországi felnőtt lakosság hatvankilenc százalékának van roma ismerőse. A fennmaradó 30 százalék megítélése szerint nem ismer romákat, és 1 százalék pedig nem biztos benne vagy nem tudja megítélni, hogy ismerősei között vannak-e roma származásúak.
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a 18 és 30 év közöttiek, a középkorúak, a községekben élők és Dél-Dunántúl lakói rendelkeznek az átlagosnál nagyobb arányban roma ismerőssel.
A roma ismerősökkel rendelkezők kisebb arányban értettek egyet azzal, hogy a bűnözési hajlam a romák vérében van, mint a roma ismerősökkel nem rendelkezők. Továbbá azok, akiknek ismerősei között van roma, úgy vélekednek, hogy számukra több támogatást kell adni, mint a nem romáknak. Azt, hogy az emberek mit gondolnak arról, hogy a romák gondjai megoldódnának-e, ha elkezdenének dolgozni, nem befolyásolja jelentősen a roma ismerős megléte, illetve hiánya.