Batiz András elmondta, hogy a magyar jogrendszer nem ismeri a “szociális lakás” kategóriáját, így azt kiemelni sem lehet a lakásépítés általános köréből. Az MTI kérdésére egyértelművé tette, hogy a kormánynak szándékában áll a szociális lakásépítés ötszázalékos áfakörbe sorolása, de ennek a korábban is fennálló lehetőségnek jelenleg a felvázolt jogi probléma állja útját.
A kormányszóvivő leszögezte: a kormány szándékai szerint a szociális lakás olyan embereknek kell, hogy segítséget nyújtson, akik rászorulók. Ez nem egy olyan lehetőség, amit mindenki számára biztosítani kell – hangsúlyozta a szóvivő.
Batiz András hozzátette: a miniszterelnök kedden levelet küldött a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, a Gazdasági Versenyhivatal és a Nemzeti Hírközlési Hatóság vezetőinek azt kérve, számoljanak be tapasztalataikról, a különböző cégek valóban mérsékelték-e áraikat a januári áfa-csökkentés nyomán.
A kormányfő kíváncsi arra, hogy milyen intézkedéseket tettek az említett szervezetek az ügyben, illetve milyen további javaslataik vannak.