“Az elszállítást a hó és a hideg mellett nehezíti, hogy viharos szél fúj, így a gép által letarolt fák még csüngő részei zuhannak alá a rakodás helyszínére” – mondta Bajtai Csaba ezredes.
Bajtai Csaba ezredes, a Miskolci Határőr Igazgatóság igazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: az előzetes tervekkel ellentétben mégis konvojban jön le a hegyről az a hét szlovák teheruató, amelyre a roncsokat felpakolják.
Azért döntöttek így a szlovákok, mert rendkivül balesetveszélyes lejönni a hegyről, amennyiben elakadna egy autó, a többi segíthet neki.
A megyei közútkezelő jelenleg is takarítja a Hejce és Vilmány közötti útszakaszt, hogy a hóátfúvás ne akadályozza a teherautók haladását.
Rohály Géza, Hejce polgármestere elmondta: az elhunytak emlékére gyászmisét tartottak vasárnap 11:00 órakor a helyi római katolikus templomban.