Az alacsonyan fekvő Tisza-parti települések azóta várják, hogy a beharangozott árvízvédelmi beruházások megkezdődjenek, és közvetlenül érezzék hatását, legfőképpen a biztonságot.
A vésztározókkal érintett gazdák földjei után ítélt támogatás is ígéret maradt, a Tisza menti települések polgármesterei pedig többszöri figyelemfelhívó akciójuk után is tehetetlennek bizonyultak. Ha továbbra sem látnak bizonyítékot arra, hogy a településeknek ígért fejlesztéseket elvégzik, akkor készek megakadályozni a tározók építését – fogalmazott Pácin polgármestere.
2006-ban mindössze 1,76 milliárdot költenének árvízvédelmi és kísérő fejlesztésekre. Ez messze elmarad a szükségestől – írja a hétfői Magyar Nemzet.