A Ház főtitkársága által kiadott, Előzetes adatok az Országgyűlés 2005. évi tevékenységéről című kiadvány tájékoztatása szerint a 201 törvényből 76 az újonnan elfogadott jogszabály, míg 125 a törvénymódosítás. A képviselők 2005-ben 85 ülésnapon összesen 299 döntést hoztak.
A 299 döntésből a 201 törvényen kívül 97 országgyűlési határozatot és egy politikai nyilatkozatot fogadott el a törvényhozás.
A legtöbb törvényjavaslatot a kormány nyújtotta be, a 168 előterjesztést a Ház el is fogadta. Az MSZP-s képviselők a december 11-i állapot szerint 46 törvényjavaslatot nyújtottak be, amiből 17-et fogadtak el; a fideszes képviselők 45 törvényjavaslata közül viszont csak egyet. Az SZDSZ hat, az MDF 14 javaslatot terjesztett elő, a szabad demokrata javaslatok közül egyet, az MDF-esek közül egyet sem fogadtak el. A kormánypárti és az ellenzéki képviselők hat törvényjavaslatot nyújtottak be közösen, ebből kettőt fogadtak el.