Miért utálják a politikát Magyarországon? – erre a kérdésre kereste a választ Hammer Ferenc médiaszociológus és Kéri László politológus a Demos Alapítvány tegnapi rendezvényén. Hammer fő állítása szerint a felelősségáthárítás és a másokra mutogatás okozza a közélet „társadalmi csapdáit” és hisztériáit. Az emberek a politikát hibáztatják életük nehézségeiért, a politika résztvevői egymásra mutogatnak, és végül, ha nincs más, bűnbaknak még mindig ott lehet a média.
A médiaszociológus szerint egy új felelősségmegosztásra van szükség. Ebben a polgárok, a politika és a média viszonyát megjelenítő – a tehetetlenségből, a bizalmatlanságból és a cinikus érdektelenségből erőt merítő – ördögi körei átalakíthatók lennének olyan „angyali körökké”, melyekben létrejönne néhány komolyan vett közéleti norma: ebben felnőttnek tekintik a közönséget és választópolgárokat, és a politika nem agyakba, hanem ügyekbe kíván beavatkozni. Minderre többek között azért van szükség, mert a politikai részvétel nagyon alacsony, a 18 és 29 év közötti fiatalok körében pedig egyenesen aggasztó. Ők ugyanis nem pusztán nem érdeklődnek a közügyek és a politika iránt, hanem kifejezetten bizalmatlanok vele szemben.
Tanult tehetetlenség
Kéri László szerint három időtávlatban is megfigyelhető a magyar választók politikától való idegenkedése. A politikától való elfordulásról ugyanis nem lehet beszélni, hiszen sohasem fordultak oda az emberek a politikához, sem a rendszerváltás előtt, sem az után. Egyrészt a XX. századi politikai rezsimek nem teremtettek lehetőséget a civilszféra megerősödésére, másrészről pedig a rendszerváltás után a pártok gyarmatosították a politikai és civil szférát, és jelentős részben a sajtót is. Mindeközben nem mondtak ki például olyan igazságokat, hogy – a rendszerváltás idején – elkerülhetetlenül meg fog nőni a munkanélküliség.
Harmadrészt a 2002-es országgyűlési választások óta eltelt három és fél évben az állandó kampányhangulat sokkolta a választókat. Túl sok volt a választás, túl sok a politikai aktivitásra való felhívás, így egy idő után már azok is telítődtek a politikával, akik eredendően érdeklődtek iránta – vélte Kéri. Mindez együtt egy tanult tehetetlenségi állapothoz vezetett, amelyben a társadalom tagjai nem maguk próbálják megoldani problémáikat, hanem a politikától várják a megoldást.
A szolgáltató állam és egy új felelősségmegosztás
Hammer Ferenc szerint a problémák ellenére a magyar demokrácia intézményei és folyamatai nem igényelnek radikális, „afféle rendszerváltást igénylő” átalakítást. Ugyanakkor az összes érintett félnek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy ki tudjunk lépni az említett ördögi körből: a kormányzati politikának, a politikai versengés intézményeinek, a civil társadalomnak, a médiának és a polgároknak is. Ezen belül kiemelt feladata van a szolgáltató államnak: az információs társadalom államának ugyanis immár nem a templomra emlékeztető zord kormányzati épület a jelképe, hanem a felhasználóbarát, sokszínű és érdekes interaktív online felület. A szolgáltató állammal szembeni minimális elvárás, hogy hagyományos feladatait – az adminisztratív ügyintézést, a hatósági feladatokat és az egyéb szolgáltató-infrastrukturális tevékenységét – az elvárható magas szinten lássa el a földhivatalban, a nyugdíjbiztosító intézetben, az állami közoktatásban vagy a bírósági eljárások során.
A szolgáltató állam többet követel a társadalomtól a juttatások és szolgáltatások passzív elvárásánál. Ezt azonban csak akkor teheti meg, ha a döntéseket hozó, kockázatokkal együtt élő állampolgárokat segíti döntéseik meghozatalában. A médiaszociológus szerint a szolgáltató államnak így támogatnia és ösztönöznie kell az embereket abban, hogy megőrizzék egészségüket, és ne legyenek betegek. Ez az a plusz, ami a szolgáltató állam velejét adja.
A média felelőssége és az ötlábú borjú
A vitavezető Babarczy Eszter aziránt érdeklődött a vendégeknél, hogy szerintük mit kellene másképpen csinálnia a médiának, annak érdekében, hogy változzon ez a távolságtartás. Milyen témákat kellene a címlapon hozniuk a politikai napilapoknak, vezető hírként a kereskedelmi és közszolgálati elektronikus médiának. Hammer Ferenc szerint már a kérdésfeltevés is rossz. Úgy vélte ugyanis, hogy nem néhány kiemelt médium címlap- vagy vezetőhír-választásával lehet jobbá tenni a közéletet.
„A közepén tartunk egy folyamatnak, melynek során a média plurálissá válik, és azok az orgánumok, amelyeket korábban mindenki nézett és olvasott, egy szűk réteg ’szubkulturális értesítőjévé’ váltak. Ezzel párhuzamosan rengeteg új kiadvány, rádió, tévé és internetes portál jött létre, és a politikának mindenhol jelen kell lennie, ha valóban széles rétegeket el akar érni” – mondta Hammer Ferenc. A médiaszociológus szerint ugyanakkor fel kellene vállalnia olyan ügyeket is a médiának, amelyek bár kevésbé „szexik”, kevésbé fotogének, de sokakat érintenek. Erre példaként a szinte egy generáció alatt népbetegséggé vált allergiát említette. Bár a fiatalok egyharmada szenved valamilyen allergiás tünettől, a média mégsem foglalkozik eleget a témával. Pedig a példánál maradva: a közvéleménynek érdekében áll információkat szerezni az allergiáról, még akkor is, ha szívesen néz ötlábú borjúkat a híradóban.