A tárcavezető elmondta: felfelé kerekítette a kormány azt a számot, ami az idei – hat százalékot meghaladó – béremelkedésből és az inflációból a svájci indexálás értelmében következne. Az emelés 2,7 millió nyugdíjast és mintegy félmillió nyugdíjszerű ellátásban részesülő embert érint – mutatott rá. Hozzátette: a számítások szerint 25 800 forint lesz a nyugdíjminimum 2006-ban, amelyhez a szociális ellátások összege, például a családi segélyezés mértéke is kötődik.
A 4,3 százalékos emelésről szóló intézkedés a nyugdíjasoknak átlagosan havi 2600 forint pluszt, a nyugdíjszerű ellátásokban részesülők számára közel 1000 forint többletet eredményez. A döntés az államháztartást éves szinten valamivel több mint 90 milliárd forinttal terheli meg, amit a jövő évi költségvetési javaslat már tartalmaz.
A kormány a 2006-os évre 2 százalékos inflációval kalkulál.