Az MSZP, felbuzdulva a Fidesz hétvégi nagygyűlésén is, kampányt indít a szélkakas-politika ellen. „Nem szélkakasokra, hanem elveiket vállaló és programokat adni képes politikusokra és politikai pártokra van szükség Magyarországon” – mondta a Fidesz vasárnapi szövetségi gyűlésén elhangzottakat bírálva Újhelyi István, az MSZP egyik alelnöke.
Hozzátette: az MSZP most induló, valódi programot is bemutató kampányában igyekszik felkészülni az ország kormányzásának folytatására. Juhász Ferenc egy hétfői sajtótájékoztatón a budapesti Városligetben kiemelte: korrekt magatartásra és tisztességes, nyílt színi vitára van szükség a magyar politikai közéletben. Szerinte a Fidesz „bűnbánó kampányt” kezdett, az MSZP-nek pedig a közvéleménnyel közösen az is feladata, hogy tájékoztassa a nagyobbik ellenzéki pártot arról, ott mit rontottak el az elmúlt időszakban.
A szocialista politikus hangsúlyozta: a www.szelkakas.info.hu internetes honlapon példákon keresztül mutatják be, „hogyan működik az ország kormányzását visszaszerezni készülő Fidesz szélkakas-modellje”.
Újhelyi István szerint nem lehet menekülni a viták elől, ezért ismét felszólítják Orbán Viktort, vállalja a vitát és válaszoljon Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérésére, hogy kettőjük párbeszédéből is megtudhassa az ország, ki miképpen gondolkodik és milyen programmal készül a jövő kormányzására. Megjegyezte, hogy Orbán Viktornak az elmúlt héten 11 órája lett volna arra, hogy felszólaljon a költségvetési törvényjavaslat általános vitájában, ám egy percet sem beszélt.
A most induló honlapon egyébként összesen tíz témakörben – terrorellenes harc, sorkatonaság, privatizáció, kettős állampolgárság, adóreform, egykulcsos adó, magántőke az egészségügyben, családi adózás, munkahely, bürokráciacsökkentés – szembesítik az ellenzéki párt vezérét korábbi és későbbi, egymással esetenként teljesen ellentétes kijelentéseivel.
Nyakó István, az MSZP szóvivője a FigyelőNetnek elmondta: a negatív kampány nem jellenző rájuk, ez is inkább csak egy elegáns, visszafogott fricska. “A szélkakas weboldala össze sem hasonlítható azzal a hangvétellel, ahogy a Fidesz politikusai nyilatkoztak az MSZP-ről és annak politikusairól. Mi továbbra sem szeretnénk negatív kampányt folytatni, imázskampányunk egy szóval sem említi az ellenzéki pártot és annak politikusait” – mondta Nyakó István. Hozzátette ugyanakkor, hogy akciójuk célja, hogy tükröt tartsanak a Fidesz elé, és megmutassák a választóknak az ellenzéki politikusok pálfordulásait.