A Budapesti Közlekedési Vállalat fődiszpécsere elmondta, hogy az Astoriánál történt baleset, amelynek során két autó ütközött össze. A reggeli csúcsforgalomban közlekedő rengeteg autó ennek következtében feltorlódott, és a Bartók Béla úton, a Gellért téren, a Petőfi és az Erzsébet híd környékén megbénult a forgalom. A BKV járataiban is jelentős fennakadásokat okozott a dugó, és egy 86-os buszt a Battyányi térnél vissza is kellett fordítaniuk, így rövidített úton közlekedett.
A Budaperst Rendőr-főkapitányság szóvivője a FigyelőNetnek 9 után elmondta, hogy az autóroncsokat elszállították és a forgalom megindult.