Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a GfK ismerteti vásárlóerő-felmérésének eredményeit. A vizsgálat során a települések indexét úgy számították ki, hogy a magyarországi átlagot 100-nak vették.
Csomád indexe Budapest átlagát meghaladva megközelíti a 140-et, míg Kiscsécsé 26,6 százalék, a két település között 113 százalékpont különbség van.
Budapest indexe 135,4 százalék, míg ezen belül a II. kerületé 163,2, a budai kerületek továbbra is a legerősebbek vásárlóerő szempontjából.
A megyék sorrendjét Győr-Moson-Sopron megye 108,8 százalékkal vezeti, majd Vas illetve Fejér megye következik 103,3-103,3 százalékkal. Átlagosnak Komárom-Esztergom megye tekinthető 99,9 százalékos indexével. A legalacsonyabb vásárlóerejű megye Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén, az előbbi indexe 80,3 százalék, az utóbbié 83 százalék.