A parancsnok kijelentette: a vám- és pénzügyőrség mindent megtett annak érdekében, hogy a rendelkezésére álló keretek, erőforrások felhasználásával csökkentse az illegális piacot.
Az intézkedések következtében az idén október közepéig a felderített esetek száma az előző év hasonló időszakát figyelembe véve a duplájára növekedett. Nagy János szerint, ha egyelőre korlátozottan is, de úgy tűnik, hogy vannak pozitív hatásai a vámszervek akciósorozatának, vagyis kezd visszatérni a legális csatornákba a cigarettaforgalom. Nagy János várakozásai szerint ez azt jelenti, hogy a költségvetés bevételi kilátásai az év hátralévő részében, illetve jövőre javulni fognak.
A VPOP parancsnoka szerint nagyon nehéz megbecsülni az éves cigarettafogyasztást Magyarországon. Eléggé eltérő becslések vannak a közforgalomban, a dohánygyártók felmérése szerint durván 17 milliárd szálas a magyar cigaretta piac. Ehhez képest fél- és négymilliárd közötti szálra becsülik a különféle a források a magyar illegális piac nagyságát.
A rendkívül nagy eltérések miatt nehéz felbecsülni, mekkora bevételtől esik el a költségvetés, ám ha a legkisebbet veszzük figyelembe, akkor ez mintegy 15 milliárd forintot jelent – hangsúlyozta.
A vám- és jövedékiadó-bevételek jövő évi tervezésével kapcsolatban elmondta, hogy azok némileg növekedni fognak az idei évhez képest.
Az idén egyébként mintegy 40 milliárd forint vámbevétellel, illetve 655 milliárd forint jövedéki bevétellel számol a VPOP.
A jövedéki bevételeken belül a módosított terv szerint 394 milliárd forint az üzemanyagokból származó árbevétel, míg a dohánytermékek adóbevétele 190 milliárd forint körül alakul – mondta egyebek mellett Nagy János.
Nagy János a konferencián bejelentette: a cigaretta jövedéki adója nem változik január elsejével.