A fejlesztés során első lépésként jövőre a járatok sűrítését oldják meg a Budapestre vezető tizenegy vasútvonalon, 60-70 kilométeres körzetben – mondta Perger Imre.
Ezzel kívánják vonzóbbá tenni a vasutat a fővárosba ingázó autósok számára, akik napi 120 ezer gépkocsival terhelik Budapest útjait.
A felmérés szerint alternatívát az autóval szemben, gyakran induló, megbízható, gyors vonatközlekedéssel lehet teremteni, a kényelem csak ezután következik a rangsorban – tette hozzá.
Perger Imre szólt arról, hogy a MÁV anyagi gondokkal küszködik, ezért volt szükség rá, hogy 52 milliárd forintos hitelt vegyen fel. Ez az összeg a társaság előtt álló feladatokhoz képest igen szerény, hiszen például egyedül a Budapest-Hatvan vonal korszerűsítése 65 milliárd forintba kerülne és egyetlen motorvonat ára 1,5 milliárd forint. Ilyen modern járművekből legalább 150-re lenne szükség a hétezer kilométernyi országos vasúthálózat jobb kihasználásához is – hívta fel rá a figyelmet a szakember.
Emlékeztetett arra, hogy húsz éve születettek meg a tervek a főváros tömegközlekedésének korszerűsítését szolgáló Budapesti Közlekedés Szövetség létrehozására, amely alapja lehet az egységes tarifarendszer bevezetésének, ám ez ügyben mai napig sem született döntés.