A Microsoft augusztus elején hivatalosan is bejelentette, hogy piacra dobja a Windows XP „Starter Edition” névre keresztelt változatát. Az eredetinél lényegesen olcsóbb, 36 dollárba kerülő operációs rendszert a fejlődő országok piacaira szánják, hogy a kalózverziók és az ingyen telepíthető más rendszerek, például a nagyon kedvelt Linux helyett a Windows egy legális változata felé csábítsák a felhasználókat.
Legelőször Thaiföldön, Malajziában és Indonéziában akarják forgalomba hozni a programot, ezen országok saját nemzeti nyelvén, mivel azokat sehol máshol nem beszélik a világon, így nincs értelme a programmal kapcsolatos kalózkodásnak. A program ára is ezeknek az országoknak a viszonyaihoz igazodik.
A Microsoft hivatalos álláspontja szerint a programot kezdő felhasználóknak szánják, akik számára nem lesznek zavaróak a programban az árcsökkentéssel párhuzamosan bevezetett korlátozások. Így például az, hogy a rendszer egyszerre csak három alkalmazást engedélyez. További korlátozások figyelhetők meg a megosztás, a frissítések és a hálózati lehetőségek területén.
A Gartner piackutató és elemző vállalat véleménye szerint azonban a kezdő felhasználók nagy része már megismerkedett a Windows teljes képességű változatával, így a lebutított kiadás korlátozásai csak bosszankodást váltana ki belőlük. Ez tovább gyarapítaná az illegális szoftvert használók táborát.