Belföld

A kormánytagok nem írták alá a Fidesz petícióját

A kabinet egyetlen tagja sem írta alá a Fidesz által a múlt hét végén útjára indított, a költségvetés módosítását célzó petíciót a kormányülés előtt, szerdán; a tanácskozásnak helyet adó országházi terem előtt Szijjártó Péter és Nyitrai Zsolt fideszes honatyák tettek kísérletet arra, hogy a megbeszélésre érkező politikusok támogatását megnyerjék a dokumentumhoz.

“A mai napon a kormány szembehelyezkedett az emberekkel, szembehelyezkedett a biztonságos EU-csatlakozás lehetőségével és szembehelyezkedett saját magával is, szembehelyezkedett a saját maga által meghirdetett politikai célokkal” – jelentette ki Szijjártó Péter.

“A szocialisták választmányi elnöke azt nyilatkozta, hogy a munka, az otthon és a biztonság olyan nagyon fontos fogalmak, kulcsszavak, amelyeket ők is tudnak támogatni. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a támogatás csak szóban van-e meg” – mondta Nyitrai Zsolt újságíróknak.

Az aláírásgyűjtési kísérletet egy csukott üvegajtó mögül figyelhették az újságírók. Szijjártó Péter csodálkozásának adott hangot, hogy Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter nem támogat egy olyan kezdeményezést, amely “az otthonteremtés visszaállítására irányul”.

“Az pedig, azt gondolom, feltette az i-re a pontot, hogy a miniszterelnök úrnak nem volt bátorsága eljönni a kormányülésre úgy, hogy közben szembesült volna a petícióval” – mondta a fideszes politikus arról, hogy noha nem találkoztak Medgyessy Péterrel a helyszínen, azt a tájékoztatást kapták, hogy már a tanácsteremben tartózkodik.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a petícióban foglalt célok megvalósulása nem járna “sem az államháztartás hiányának, sem a költségvetés hiányának növekedésével, pusztán költségvetési preferenciák átalakítására van szükség”.

Gulyás Erika: a fideszesek megkapták az indítványukkal járó kiadás összesítését

A kormányülés előtt a fideszes képviselők is kézhez kapták a párt petíciójával járó kiadások összesítését, amelynek értelmében a Fidesz indítványa 400 milliárd forint kiadási többlet mellett közel 250 milliárd forint bevételkiesést is eredményezne – közölte a kormányszóvivő-helyettes az MTI-vel szerdán. “Így a Fidesz-frakció tagjainak módja lesz tanulmányozni e kimutatásokat, és ennek fényében újragondolni a költségvetés megváltoztatásának lehetőségeit” – mondta Gulyás Erika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik