Belföld

Zuhan a kormánytagok népszerűsége

Szeptember óta jelentősen csökkent a kormánytagok népszerűsége - derül ki a Századvég decemberi elemzéséből. Míg Medgyessy Péter miniszterelnök korábban mindig az első három legnépszerűbb politikus között volt, addig az elmúlt fél év alatt a nyolcadik helyre csúszott vissza.

Az MSZP és a Fidesz tábora azonos nagyságú, a nagyobbik ellenzéki párt választási győzelmére azonban többen tippelnek.

A Századvég Politikai Elemzések Központjának decemberi elemzése szerint azonos támogatottsággal rendelkezik a két nagy párt. A kutatás szerint az MSZP és a Fidesz tábora a pártválasztók, valamint a szavazáson biztosan résztvevő pártválasztók körében is egyaránt 42-42 százalék. Novemberhez képest a Fidesz támogatottsága 2 százalékponttal csökkent, ez a statisztikai hibahatáron belül van.

Az elemzés szerint a két nagy párton kívül egyedül az SZDSZ jutna be a parlamentbe egy mostani választás esetén. A kisebbik kormánypárt a pártválasztók és a biztosan szavazó pártválasztók körében is 6 százalékos támogatottsággal bír.

A győzelmi esélyek tekintetében már nagyobb különbség van az MSZP és a Fidesz között. A kérdésre válaszolók 55 százaléka (novemberben ez még 56 százalék volt) tippelt a Fidesz győzelmére, míg arra, hogy az MSZP nyerné az országgyűlési választást, csak 41 százalék fogadna. A Fidesz szavazótáborának 79 százaléka bízik pártja győzelmében, ez 3 százalékpontos csökkenés novemberhez képest. Az MSZP szavazóinak 72 százaléka bízik a szocialisták győzelmében, novemberben ez a szám még csak 70 százalék volt.

A kormány megítélése romlott, az ellenzéké javult

A Századvég elemzése szerint a Medgyessy-kormány megítélése nem változott az elmúlt egy hónap során. A mínusz 100-tól plusz 100-ig terjedő skálán most is mínusz 13 ponton áll az értékelés. Az ellenzék tevékenységének értékelése az összes megkérdezett körében 2 ponttal emelkedett. Érdekesség, hogy az elemzés szerint az MSZP táborában 11 pontos javulást rögzítettek, míg a Fidesz szavazóinak körében 4, a bizonytalanok esetében pedig 3 pontos csökkenést figyeltek meg.

A Századvég és a Tárki közös választáskutató programja negyedévenként méri a politikusok népszerűségét is. A decemberi elemzés szerint az egyik legfontosabb fejlemény az, hogy 2003 szeptemberéhez viszonyítva jelentősen romlott a kormánypárti, ugyanakkor enyhén javult az ellenzéki politikusok megítélése.

Mádl a népszerűségi lista élén

A legnépszerűbb politikus Mádl Ferenc köztársaság elnök lett, akinek 2 ponttal nőtt a rokonszenv-indexe, és ezzel megelőzte a szeptemberi első helyezett Dávid Ibolyát. A decemberi listán második helyen lévő MDF-elnököt Szili Katalin MSZP-s politikus, az Országgyűlés elnöke követi.

Medgyessy Péter miniszterelnök megválasztásától egészen 2003 júniusáig mindig az első három hely valamelyikén volt, azóta azonban 9 ponttal csökkent a népszerűsége, és ezzel a nyolcadik helyre csúszott vissza. A rangsor szerint a legnépszerűtlenebb politikus Csurka István MIÉP-elnök, de a lista végén szerepel Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke és Kövér László fideszes politikus is.

Gyurcsány Ferenc sportminiszter ismertsége duplájára (62 százalékra) nőtt június óta, népszerűségi mutatója azonban ezzel párhuzamosan 9 ponttal csökkent, és ezzel a legkevésbé rokonszenves politikusok csoportjába csúszott. Nála csak a már említett Kövér, Thürmer és Csurka népszerűtlenebb.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Afrikai meleg tör Magyarországra

Húsz fok feletti meleget hoz a kései vénasszonyok nyara, de a hétvégén komoly viharokkal fizethetjük meg az árát – tipikus nyári időjárási helyzet alakul ki hazánkban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.