Szerdán nem várható jelentős makrogazdasági adat közzététele sem az eurózónában sem pedig az Egyesült Államokban. Az elmúlt időszakban jelentős árfolyamveszteségeket elszenvedő kötvénypiacok szintén csendesek, a befektetők egy nagyobb amerikai állampapír aukcióra várnak.
A jenpiac befektetői a hétvégén villanyozódhatnak fel, ekkor látogat ugyanis John Snow amerikai külügyminiszter Japánba. “Jelenleg egy kisebb-nagyobb konszolidációt figyelhetünk meg. Általánosságban azonban a kép változatlan: a dollár erősödésére számítunk” – mondta Steven Saywell, a Citibank londoni devizastratégája a Reutersnek. Saywell szerint az amerikai vezetés várhatóan nem ellenzi majd a jövőben – legalábbis nyíltan nem – a jelenlegi japán pénzügypolitikát, amely a jen meg- megerősödő árfolyamát szóbeli vagy devizapiaci intervenciókkal igyekszik visszafogni.
A délelőtti londoni kereskedelemben az euró árfolyama nem változott az előző napi záráshoz képest, 1,0864 körül mozgott. Ez csaknem egy centtel haladja meg a keddi 1,0789-es négyhónapos mélypontot. A jennel szemben az euró negyed százalékkal erősödve 127,67-en forgott a napokban 126,75-tel elért öthónapos mélypont után.

Ráég-e a világ legjobb játékvezetőjére a szélsőjobboldali bélyeg?
A BL-döntőt vezető Szymon Marciniak szerint félrevezették.