Belföld

Hat uniós tagállamban már biztosan dolgozhatnak a magyarok

A magyar munkavállalók szabadon vállalhatnak majd munkát Svédországban, Dániában, Hollandiában, Írországban, az Egyesült Királyságban valamint Spanyolországban. Ezek az országok nem alkalmaznak átmenetileg sem korlátozó intézkedéseket a csatlakozást követően - ismertette Iván Gábor, a Külügyminisztérium főcsoportfőnöke a keddi budapesti szakmai konferencián.

A Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) rendezésében megtartott, elsősorban az informatikai szektor közösségi munkavállalási lehetőségeivel foglalkozó tanácskozáson Iván Gábor elmondta: kedvező, de további megerősítést igénylő nyilatkozatot tett Olaszország és Görögország is. A két éves átmeneti korlátozás fenntartásáról nyilatkozott Franciaország, Belgium és Finnország. Korlátozást tart majd fenn Ausztria és Németország is. Nem ismert még Luxemburg és Portugália álláspontja – mutatott rá a főcsoportfőnök, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jelenlegi tagállamok legfeljebb hét évre korlátozhatják a magyar munkaerő szabad munkavállalását.

Az első két évben a tagállamok saját nemzeti joguk rendelkezéseit alkalmazzák. A két év letelte után elemzik az új tagállamok munkavállalóinak munkaerőpiacukra gyakorolt hatását. Ennek alapján lehet dönteni a korlátozás további három évre történő meghosszabbításáról. Az ötödik év végét követően a korlátozások csak akkor tarthatók fenn, ha a tagállamok jelentős piaczavarást tudnak bizonyítani.

Az új tagállamok kölcsönösen megnyitják egymás előtt munkaerő-piacukat, védintézkedés lehetőségének fenntartásával. Védintézkedésre addig van lehetőség a hét év alatt, amíg bármely régi tagállam még korlátozásokat tart fenn egy új tagállammal szemben – húzta alá a szaktárca képviselője.

A tanácskozáson szóba került a közösségi országok cégeinek végzendő távmunka lehetősége. Nagy László ügyvéd kérdésre válaszolva elmondta: a munkavállaló ilyen esetben továbbra is a magyar Munka törvénykönyve szabályozása alá tartozik majd, annak ellenére, hogy a munkáltatója például egy német cég. Amennyiben nem kapja meg a fizetését, a munkavállaló fordulhat német, de magyar bírósághoz is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik