Belföld

Forbes-lista a menedzserfizetésekről

Jelenleg Jeffrey C. Barbakow a világ legjobban kereső menedzsere, ő több mint 116 millió dollárt vihetett haza, a Tenet Healthcare cég élén végzett tevékenységéért - derül ki a Forbes magazin legfrissebb listájából. (A listán a legnagyobb amerikai vállalatok vezetői szerepelnek, és jövedelmükbe a fizetést, a részvényopciókat és a többi juttatást is beszámították.)

A Forbes idén ismét összeállította a legjobban és a legrosszabbul kereső menedzserek listáját. A legtöbbet keresők névsora talán kevésbé ismert, mint a “szegény” csúcsvezetőké.

A jól fizetett menedzserek között talán csak a harmadik helyezett, Michael S. Dell neve ismert a számítógép-piacot tanulmányozók számára. A világ egyik legnagyobb komputercégének első embere 2,3 millió dollár keresett a legutóbbi adatok szerint, s ezzel a harmadik helyre szorult a listán a már említett Barbakow és Dwight C. Schar, az NVR cég vezetője mögött. Schar egyébként 17 éve iránytíja ezt az amerikai vállalatot, nem valószínű, hogy rosszul, hiszen ilyen sokáig kevesen tarthatják magukat pozícióban Amerikában.

Schart is felülmúlta azonban szolgálati időben Maurice R. Greenberg, aki 36 éve irányítja a világ egyik legnagyobb biztosítótársaságát, az AIG-t. Az AIG első embere ennek megfelelően sokat keres, de így is csak a toplista tizedik helyéig “verekedte fel” magát, 29,3 millió dolláros fizetésével.

A legrosszabbul keresők listája még érdekesebb: egy dollárt keres például a Cisco első embere, John T. Chambers és Richard D. Kinder, a Kinder Morgan cég feje. Kinder bánatát azonban talán enyhíti, hogy nem egyszerű menedzser, a nevét is viselő cégben több mint egymilliárd dolláros részvényvagyona fekszik…

Szintén rosszul keresnek a világ leggazdagabb emberei közül többen is. Warren Buffett például, aki a Berkshire Hathaway biztosító első embere, százezer dollárt kapott menedzserként, igaz neki a vagyona Bill Gates mögött a világon a második legtöbb: 35,3 milliárd dollár…

Larry Ellison, az Oracle csúcsvezetője és résztulajdonosa szintén rosszul keresett (a harmadik legrosszabbul, egészen pontosan), hiszen csak 39 ezer dollárt vihetett haza csúcsvezetőként, miközben vagyona amúgy a 15 milliárd dollárt közelíti. 

Nem jövedelmez eléggé Jeff Bezos állása sem. Az Amazon internetes könyvkereskedő vállalkozás alapítója és feje ugyanis csaknem hárommilliárd dolláros vagyonához képest szerény, 82 ezres fizetést kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik