Belföld

Centrum-KDNP-Agrárszövetség közös lista Vasban

[FN, MTI] Vas megyében a Centrum párt, a KDNP és az Agrárszövetség közös listát állít a tízezer fő alatti településeken, míg a tízezer fő feletti települési listán csak a Centrum és a KDNP szerepel - jelentették be sajtótájékoztatóján az érintet pártok kedden Szombathelyen. A tízezer fő alatti települési listát Bandi Zoltán, a KDNP megyei elnöke vezeti, a tízezer fő feletti lista élén Sütő Kálmán, a Centrum párt megyei főszervezője áll. A kistelepülési lista második helyét Mayer Bertalan, az Agrárszövetség elnöke, harmadik helyét pedig Nagy János celldömölki orvos foglalja el. A tízezer fő feletti települések listáján a második helyen Hetényi László, a KDNP celldömölki szervezetének elnöke, harmadik helyén pedig Kaltenecker Lajos kőszegi vállalkozó áll. A sajtótájékoztatón elhangzott: a Centrum párt Szombathelyen az MSZP-SZDSZ polgármesterjelöltjét, Ipkovich Györgyöt támogatja, s erről külön választási megállapodást is kötöttek a felek. Az eddig szintén a Centrum soraiba tartozó Magyar Demokrata Néppárt szombathelyi és Vas megyei szervezete hétfőn közölte, hogy elhatárolódik a Centrum párt helyi döntéseitől és politizálásától, tagjaikat és szimpatizánsaikat pedig Prugberger Emil, a Pro Savaria Egyesület polgármesterjelöltjének támogatására szólítják fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik