Közélet

30 hónap börtönt kapott a vérengzést tervező S. Ábel

S(960x640).jpg (s. ábel, egyetemista, ámokfutás, mészárlás, )
S(960x640).jpg (s. ábel, egyetemista, ámokfutás, mészárlás, )

Az egyetemistát 22 rendbeli emberölés előkészületével vádolták meg, de csak kettő miatt ítélték el.

Kapcsolódó cikkek

Emberölés előkészülete, garázdaság és testi sértés miatt két és fél év börtönre ítélte és három évre eltiltotta a közügyektől a bíróság S. Ábelt. A bíróság 20 rendbeli emberölés vádja alól felmentette, büntetésébe az előzetes letartóztatásban töltött időt is beleszámítja. A férfi nem jelent meg az elsőfokú ítélethirdetésen.

S. Ábel 2006-tól 2010. februári elfogásáig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult. A vádirat szerint részletes tervet dolgozott ki: először is belépett egy sportlövész egyesületbe, engedélyeket szerzett, 2009 őszén pedig legálisan megvásárolt egy fegyvert. Arra készült, hogy valamelyik nagy bevásárlóközpontban legalább huszonkét embert megöl. Minden egyes addigi életévéért egy-egy embert. Logikus, nem?

A tervezett mészárlást szerencsére nem tudta végrehajtani, mert elfogták a rendőrök. Azóta már törölt blogjából és korábbi, iskolai mészárlásokat dicsőítő megnyilvánulásaiból is arra lehetett következtetni, hogy lövöldözésre készül.

A rendőrségen először még részletes beismerő vallomást tett, később – nyilván ügyvédje tanácsára – már tagadta bűnösségét. Eddig 21 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, illetve az igazságügyi elmegyógyintézetben. A szakvélemények szerint csak korlátozottan beszámítható.

A büntetőper 2011 tavaszán kezdődött, meghallgattak számos tanút és szakértőt, de másfél év után bíróváltás történt. Az ügyész egyébként letöltendő szabadságvesztést, a védelem pedig felmentést kért. Utóbbi szerint ugyanis meg sem történt a vádban szereplő emberölés előkészülete, de ha ezt mégis bizonyítottnak találná a bíróság, a vádlott önkéntes elállása miatt nem büntethető. Az utolsó szó jogán S. Ábel tagadta bűnösségét, és állította, hogy a terhére rótt bűncselekményeket nem követte el.

A fiatalember tavaly visszament az egyetemre, egyúttal beperelte Végh József kriminálpszichológust, mert úgy látja, a szakvéleménye nagyban hozzájárult a letartóztatásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik