Orbán Viktor szerint amíg Magyarországon nem áll fel az új kormány, és Szlovákiában nem zajlanak le a választások, és nem áll fel ott is az új vagy régi-új kormány, addig "semmifajta üzengetésnek a sajtón keresztül nincsen semmi értelme".
Amatőr filmes által készített rejtélyes videofelvétel került nyilvánosságra, amely percekkel a lengyel elnök gépének lezuhanása után készült. A felvételen beszédfoszlányok, majd két durranás hallható a repülő roncsainak közeléből.
A francia minisztertanács elfogadta azt a törvénytervezetet, amely betiltaná a muzulmán nők testét és arcát eltakaró öltözet viselését nyilvános helyeken.
A székelyföldi Kézdivásárhelyen hat marosvásárhelyi fiatalt - köztük három újságírót - bántalmaztak, akik azt állítják, hogy a támadók azért kezdtek ki velük, mert magyarul beszéltek.
Szükségállapot uralkodik Lengyelországban és Csehországban is. Az özönvízszerű esőzés minden rekordot megdöntött, Krakkó utcáit elöntötte a víz, több mint ezer ember otthona van veszélyben. Dél-Morvaországban 1300-an maradtak áram nélkül és már a hadsereg katonáit is bevetették a károk enyhítésére.
Görögország valószínűleg mégis arra kényszerül, hogy átstrukturálja adósságállományát, a pénzügyi kisegítő csomag és a masszív költségvetési konszolidációs program ellenére - jósolták londoni pénzügyi elemzők.
A román rendfenntartó erők adatai szerint mintegy 30 ezren tüntetnek Bukarestben szerda délelőtt a kormánypalota előtti téren, a román kormány megszorító intézkedései ellen tiltakozva.
Kijárási tilalom lép életbe estétől Bangkokban - közölte a védelmi minisztérium, miután a biztonsági erők visszafoglalták tüntetőktől a főváros egyik nagy kiterjedésű belvárosi negyedét, és a vörösingesek vezetői megadták magukat a hatóságoknak.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megerősítette, hogy a hatok között egyetértés van az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) Iránnal kapcsolatos új határozat-tervezetének kérdésében.
A thaiföldi hadsereg helyi idő szerint szerda délre megtisztította Bangkok azon belvárosi negyedét, amelyet hetek óta tüntetők szállnak meg. Erre néhány órával azután került sor, hogy fegyeres ostromot indítottak ellenük.