Nagyvilág
Ahmet Davutoglu török kormányfő szerint a kilátásba helyezett 3 milliárd euró nem elég, az ország uniós csatlakozási tárgyalásain hat újabb fejezetet nyitna meg.
2015. 10. 19. 15:39
A német külügyminiszter úgy látja: "magától értetődő, hogy a menekültek befogadásánál szükségünk van az Öböl-országokra."
2015. 10. 19. 14:53
Szlovénia beengedi területére azt az 1900 menedékkérőt, akit Horvátország hétfő reggel indított útnak vonattal Tovarnikból.
2015. 10. 19. 13:41
Orosz gyártmányú volt, de Moszkva szerint nem az övék, lehet végül Bassár el-Aszad lesz a tulajdonos.
A jelenlegi kormány ellenzéke által állított köztársasági elnök Kolinda Grabar-Kitarovic válságtörzsének vezetője szerint le kell zárni a horvát-szerb és a horvát-montenegrói zöldhatárt, valamint a határok védelmére ki kell vezényelni a hadsereget.
Majdnem a fél tárat beleeresztette a téglával támadó férfiba egy detroiti templomban.
2015. 10. 19. 12:08
Tőzegtűz ukránt űz.
Rablósat játszottak az apuka illegálisan tartott pisztolyával, amit a hűtő tetején ege pizsamában rejtett el. A kisfiú életét nem tudták megmenteni a kórházban.
Emberi jogi bírálatokról is beszélt.
2015. 10. 19. 08:34
- 16:33 „100 méterre a szüleim házától rakéta rombolt le egy épületet” – élete legnehezebb mérkőzésén van túl az ukrán teniszező
- 16:26 Gulyás Gergely a kegyelmi ügyről: Attól, hogy Balog Zoltán helytelenül járt el, sosem fogom megtagadni őt
- 16:07 Hatos lottó: itt vannak a nyerőszámok
- 15:47 XIV. Leó pápa: A háborút nem egy szuperhatalom nyeri meg
- 15:34 Arzén, mustárgáz: katasztrófával fenyegetnek elsüllyesztett vegyi fegyverek
- 15:30 A Nobel-díjas lázadó, aki örök misztikum marad – 85 éves Bob Dylan
- 15:06 Lékai Máté megsérült a szezonzárón, már meg is műtötték
- 14:50 Bemutatta államtitkárait Vitézy, és megnevezte, kinek a feladata lesz az új KRESZ előkészítése
- 14:45 Tetőzik a kánikula, fullasztó meleg lesz
- 14:24 Az oroszok legutóbbi kiterjedt támadása Von der Leyen szerint Moszkva kétségbeesésének jele
- 14:21 Ruszin-Szendi Romulusz bemutatta a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkárait is
- 13:59 Holttestre bukkantak egy angliai városban – aztán kiderült, hogy az a test sosem élt
- 13:58 Tényleg utat mutattak a magyar fiatalok a világnak? – ifjúságkutatót és Z generációsokat kérdeztünk a magyar politika jövőjéről
- 13:48 Lagzi előtti Ozempic: Ahol kiugróan népszerűek a súlycsökkentő szerek
- 13:45 Álomszerűen indult Marozsán meccse a Roland Garroson, 0:3 és kiesés lett a vége
- 10:32 Megszólalt az államtitkárnak kinevezett Nagy Ervin
- 08:03 Elhunyt Szita Bence édesanyja
- 09:16 Mutatjuk a Tisza-kormány államtitkárainak névsorát
- 07:31 Scherer Péter Friderikusz műsorában: elárulta, 62 évesen miért tette le a jogsit nagymotorra
- 05:30 Kvíz: ikonikus zenekarok a kilencvenes évekből – egy kép alapján felismered őket?
- 09:02 Kálnoki Kis Attila lesz a sportállamtitkár Magyar Péter kormányában
- 08:30 „Már kevés volt a szextelefon, a sztriptíz” – így lett Vad Katiból Michelle Wild
- 09:37 Elmesélte a magyar házaspár, hogyan csaltak ki tőlük 87 milliót az interneten – videó
- 08:30 Usziknak óriásit kellett fordítania, hogy ne verjék meg, de furcsa véget ért a meccse
- 11:46 Selejtezők: megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei
