Nagyvilág
Élő
Az ukrán hadsereg szombaton egy olyan fotót mutatott be, amelyen állítólag azt látni, hogy több orosz katonát temettek ugyanabba a sírba Harkiv régiójában vívott harcok után – írja a CNN.
2022. 04. 09. 19:55
Élő
Moszkva megtorlásokat helyezett kilátásba az orosz parlament alsóháza, a Duma YouTube-csatornájának letiltása után, ismételten megígérve a Google amerikai óriáscég videómegosztó portáljának oroszországi betiltását.
2022. 04. 09. 19:51
Élő
Ukrajna továbbra is készen áll, hogy folytassa a béketárgyalásokat a Moszkvával, melyek Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint megrekedtek a Bucsában és további kijevi külterületeken elkövetett orosz atrocitások miatt.
2022. 04. 09. 16:38
Élő
Úgy tűnik, az orosz erők háborús bűncselekményeket is elkövettek az ukrajnai háborúban azzal, hogy civileket vettek célba, de a különböző eseteket jogászoknak kell megvizsgálniuk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szombaton ukrajnai látogatásáról távozóban egy vonaton.
Élő
Németországban az ukrajnai háború miatt a hatóságok elkezdték megerősíteni az óvóhelyeket és vésztartalékokat képeznek - jelentette szombaton a Welt am Sonntag című lap a szövetségi belügyminisztert idézve.
2022. 04. 09. 11:46
Élő
Magyarországra pénteken az ukrán-magyar határszakaszon 5236 ember lépett be, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4674-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából indultak – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-vel.
Élő
Az ukrajnai háború miatt mintegy ezer tengerész vesztegel kereskedelmi hajókon az ukrán vizeken, és helyzetük egyre tarthatatlanabb, mert vészesen fogy a tartalékuk élelemből, ivóvízből, üzemanyagból és egyéb alapvető szükségleti cikkekből - figyelmeztettek pénteken este ENSZ-szervezetek.
2022. 04. 09. 09:26
Élő
Összesen 132 holttestet találtak az ukrajnai Makariv városában – írja a BBC.
2022. 04. 09. 07:03
Élő
Az Ukrajna elleni háború miatt újabb termékek exportját tiltotta meg Oroszországba és Fehéroroszországba helyi idő szerint pénteken az Egyesült Államok - derül ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium tájékoztatásából.
2022. 04. 09. 06:14
Élő
Több ezer katonát vezényelt az orosz haderő az észak-kelet Ukrajnában található Harkiv közelébe - tudatta helyi idő szerint péntek éjjel az amerikai védelmi minisztérium.
2022. 04. 09. 06:05
Élő
Olaf Scholz a péntek esti, Boris Johnson brit miniszterelnökkel tartott sajtóértekezletén elmondta: a német kormány célként tűzte ki, hogy még az idén befejezze az orosz nyersolaj importját.
2022. 04. 08. 22:19
Élő
Ukrajnába utazott pénteken Karl Nehammer osztrák kancellár, aki szombaton ellátogat Kijevbe és az Ukrajna elleni orosz háború során elkövetett atrocitások jelképévé vált Bucsába is – közölte a bécsi kancellári hivatal.
Élő
Úgy tűnik, nem marad szó nélkül, hogy az orosz igazságügyi minisztérium bejelentette: visszavonta tizenöt nemzetközi civil szervezet bejegyzését, azaz gyakorlatilag kitiltka őket az országból.
2022. 04. 08. 21:58
Élő
Nagy-Britannia további 100 millió font, azaz több mint 45 milliárd forint értékű, védelmi jellegű fegyverszállítmányt küld Ukrajnába – közölte pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök.
2022. 04. 08. 21:57
Élő
Beszámoltunk róla, hogy Szlovákia S-300-as szovjet típusú légvédelmi rendszerrel segítette ki Ukrajnát, azzal a feltétellel, hogy a többi NATO-tagország ezért kompenzálni fogja.
- 12:47 A Fidesz azt állítja, törvényesen hajtotta végre a költségvetést
- 12:35 Orbán Anita elítélte a Kijev elleni támadást: „elfogadhatatlan az ártatlan civilek szenvedése”
- 12:32 Élő adásban fegyveres rablás áldozata lett a mexikói sportújságíró
- 12:29 Helyszínváltás a vb előtt: nem az USA-ban lesz az irániak alaptábora
- 12:00 Sapkás Travolta, drónmaskarás és elnöki kultúrprogram a hét képein
- 11:46 Selejtezők: megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei
- 11:32 Az ukrán külügyminisztérium is megrongálódott a vasárnapi orosz támadásban
- 11:31 Súlyos betegsége után először jelent meg a kamera előtt Erdő Péter
- 11:17 Rubio: Órákon belül bejelenthetik az Iránnal kötendő békemegállapodást
- 11:06 Guardiola a legjobbként érkezett, gigászként távozik: követni lehet őt a Citynél, pótolni aligha
- 10:55 Neumann-díjas közgazdász a 24.hu-nak: Egy város valójában húsból és vérből, nem pedig betonból és üvegből épül
- 10:50 Anne Hathaway 10 évig vak volt a bal szemére
- 10:32 Megszólalt az államtitkárnak kinevezett Nagy Ervin
- 10:27 A Bayern München olyat tett, amire 1969 óta nem volt példa
- 10:11 „Bármit hozzáteszünk ahhoz, hogy keresztény, már csak ront rajta" – Heidl György lesz az egyházi ügyekért felelős államtitkár
- 08:03 Elhunyt Szita Bence édesanyja
- 07:31 Scherer Péter Friderikusz műsorában: elárulta, 62 évesen miért tette le a jogsit nagymotorra
- 23:50 Balog Zoltán az MTI-nek: Orbán és Lévai Anikó sem kért tőlem közbenjárást K. Endre ügyében
- 05:30 Kvíz: ikonikus zenekarok a kilencvenes évekből – egy kép alapján felismered őket?
- 09:16 Mutatjuk a Tisza-kormány államtitkárainak névsorát
- 09:02 Kálnoki Kis Attila lesz a sportállamtitkár Magyar Péter kormányában
- 08:30 „Már kevés volt a szextelefon, a sztriptíz” – így lett Vad Katiból Michelle Wild
- 10:32 Megszólalt az államtitkárnak kinevezett Nagy Ervin
- 08:30 Usziknak óriásit kellett fordítania, hogy ne verjék meg, de furcsa véget ért a meccse
- 05:30 Kvíz: Rejtélyek a föld alól – Mennyit tudsz a legkülönlegesebb régészeti felfedezésekről?
