Élet-Stílus

Szlovénia nyerte a C csoport két esélytelenebb együttesének meglepően nyugodt ritmusú találkozóját. Az eseménytelenebb első félidő után a másodikban sem forrt a hangulat, egy rossz mozdulat miatt viszont az európaiak a csoport élére álltak.
2010. 06. 13. 15:38
Lehet, hogy már nem sokáig kell hallgatnunk a vuvuzela ezrei által okozott idegesítő darázszümmögést a világbajnokság mérkőzései alatt, a szervezőbizottság ugyanis zajkeltő eszköz betiltásán gondolkodik.
2010. 06. 13. 12:49
Az amerikaiak elleni pontosztozkodás további veszteségeket is okozott az angol válogatottnak. Ledley King sérülése meglehetősen komoly, a belső védő nem játszhat Algéria ellen.
2010. 06. 13. 11:22
Pars Krisztián nyerte a kalapácsvetést az isztambuli nemzetközi atlétikai versenyen. Három női futószámban és férfi hármasugrásban is a világ idei legjobb eredménye született a Gyémánt Ligában, New York-ban.
2010. 06. 13. 10:08
Cseh László arany-, Bernek Péter ezüstérmes lett a franciaországi Canet-en-Roussillonban rendezett versenyen.
2010. 06. 13. 08:37
Vasárnap bemutatkoznak a németek, akik korábbi vezérük Michael Ballack nélkül, lényegében egy tinicsapattal érkeztek. Az ausztrál válogatott ellen kell majd bizonyítaniuk, amely csapat egyre meggyőzőbb. A Szerbia-Ghána találkozó érdekessége, hogy mindkét kispadon szerb szakvezető ül majd.
2010. 06. 13. 07:35
A magyar nehézlovasság már a szultán közelében kaszabolta a törököt, amikor elfogyott a lendülete. A cannae-i csata nem játszódhatott le úgy, ahogy még ma is hivatkoznak rá a katonai akadémiákon. Egy fiatal magyar történész számítógépen modellezi a történelmi ütközeteket, ami az eddigi legéletszerűbb időutazás mellett egzakt módszerekkel segítheti a történettudományt.
2010. 06. 13. 06:45
Sokan kikiáltották az angol csapatot a vébé esélyesének. Az oddszaikat saját maguk rontották le nyitómeccsükkel. Az ellenfél amerikai csapat, a szerzett potyagól ellenére nem érdemtelenül harcolt ki döntetlent.
2010. 06. 12. 22:46
A Siófok végzett az élen a Nyugati csoportban a labdarúgó NB II 2009/2010-es idényében, így a következő szezonban a Balaton-parti együttes szerepelhet az élvonalban.
2010. 06. 12. 21:42
Találatok és nyeremények: 5 találatos 0 darab. 4 találatos 30 darab, nyeremény: 2 696 265 Ft. 3 találatos 2829 darab, nyeremény: 30 275 Ft. 2 találatos 29 ezer darad, nyeremény: 1750 Ft. A 24. heti várható főnyeremény: 2 848 millió Ft!
2010. 06. 12. 20:08
Az argentin csapat bemutatkozása jól sikerült, de lehetett volna jobb. Messiék kézben tartották a nigériaiak elleni találkozót, ám a helyzeteiket – egy kivételével – rendre elpuskázták.
2010. 06. 12. 18:36
Olvasói sztorik