A Liverpool labdarúgócsapatának voltak jó és rossz korszakai egyaránt, de kevés olyan edzőt találni a történetében, aki akkora hatással volt a klubra, mint Jürgen Klopp. A német edző nyolc és fél év után azonban távozik. Vasárnap, a Wolverhampton Wanderers ellen irányítja utoljára a csapatot, amelynek megmutatta, az önmagunkba vetett hit csodákra képes.
Harminc évvel ezelőtt a Barcelona és a Milan vívta a Bajnokok Ligája döntőjét, és a többség egyértelműen a Johan Cruyff által irányított katalánok sikerét várta. Sem Cruyff, sem a szakértők nem számoltak azzal, hogy a két kulcsembere nélkül felálló Milan tökéletes játékot produkálva borítja a papírformát, és a 4-0-s kiütéssel új irányba viszi a sportágat.
Sport24
Azt gondoltuk, nem nagyon lesznek meglepetések Marco Rossi Európa-bajnoki keretében, azonban a szövetségi kapitánynak volt pár olyan húzása, amiről lehet beszélni. A legfontosabb kérdés azonban még mindig az: mennyire tekinthető ez a keret a magyar futballhátország lenyomatának? Kele János ennek ment utána legutóbbi hírlevelében.
Sport24
A Ferencváros elnöke szerint Dejan Stankovic ideális választás volt a csapat élére, valamilyen rejtélyes oknál fogva mégis olyan szerződést kötöttek egymással a felek, ami nyilvánvalóvá tette, hogy a korábbi kiváló játékos mindössze ugródeszkaként tekint a klubra.
- 22:01 Nyárra mégis lesz ügyelet Tahitótfalun
- 21:52 „A géniuszok eldöntötték, hogy les volt. Ezt akarjuk?” – kiakadt a Vidi edzője
- 21:30 Saját apja lőtt rá hathónapos gyermekére Arizónában
- 21:19 A nap legfontosabb hírei - 2024.05.18
- 20:41 Újra összeállt a Girls Aloud
- 20:29 A Paksnak belefért két kihagyott büntető, a Vidinek két lesgól viszont már nem
- 20:09 Magyar Péter: Holnap feljelentem Orbán Viktort
- 19:59 Piranhák árasztották el egy brazil város utcáit
- 19:56 Egy fásult, bukdácsoló csapatból olyat épített Jürgen Klopp, amiért mindenki rohan az Anfieldre
- 19:48 Rajthelyes büntetést kapott az időmérőn brillírozó Oscar Piastri
- 19:35 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:34 Összejött a csúcsrangadó a Magyar Kupa-döntőben
- 19:03 Ködkísértet és 230 km/órás szél is előfordul a 140 éve működő lengyel magashegyi időjárásállomáson
- 18:49 Indulhat a találgatás, népszerű edző vált szabadon igazolhatóvá
- 18:40 Blikk: A rendőrség elfogta a móri mészárlás miatt elítélt K. Edét
- 20:09 Magyar Péter: Holnap feljelentem Orbán Viktort
- 10:57 Megfogta a polip a búvár kezét, majd egy rejtett „kincshez” vezette
- 11:47 Gyarmati Andrea: Hetvenéves lettem, felfeküdtem a szeretet hullámaira
- 13:41 Rendőrök gyűrűjében kezdett kiabálni egy férfi a Fico állapotáról tájékoztatót tartó szlovák miniszterrel
- 18:40 Blikk: A rendőrség elfogta a móri mészárlás miatt elítélt K. Edét
- 09:29 Videón, amint két embert szándékosan elgázolnak Pécsen
- 13:33 David Pressman szerint a magyar kormányé nem békejavaslat, hanem a kapitulációra tett javaslat
- 19:35 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 09:15 Hajdú Péter azt mondja, stábjával ellentétben ő nem tudott arról, hogy Tápai Szabina megjelenik majd a Beköltözve adásfelvételének végén
- 17:36 Heves zivatarok jöhetnek