Tudomány koronavírus

Beadták az első, kísérleti Covid-gyógyszert Magyarországon

Még várhatóan egy hónapig tart a Semmelweis Egyetemen az a klinikai vizsgálat, amelynek célja egy új, koronavírusos betegeknek adható, szájon át szedhető készítmény hatékonyságának igazolása. A nemzetközi vizsgálathoz augusztus 23-án csatlakozott az egyetem, amely az Európai Unión belül először végzett betegvizsgálatot a program keretében, és EU-s szinten itt adták be másodikként a szóban forgó, klinikai vizsgálati fázisban lévő készítményt, olvasható az intézmény honlapján.

Mint írják, a klinikai gyógyszervizsgálatok esetében szigorú kritériumai vannak annak, hogy egy adott, a részvételre nyitott és alkalmasnak tűnő beteg beválasztható-e a programba. Az európai uniós vizsgálati helyszínek közül elsőként a Semmelweis Egyetem végezte el egy klinikai vizsgálatban való részvételre jelentkező COVID-19 beteg részletes szűrését, továbbá hazai szinten elsőként, az EU országok közül másodikként vont be beteget a vizsgálatba az egyetem.

Emellett intézményi szinten rekord rövid idő alatt történt meg a vizsgálat indításához szükséges engedélyeztetési és adminisztrációs eljárás.

A Semmelweis Egyetemre érkező COVID-19 betegek közül azoknak, akik megfelelnek a kritériumoknak, felajánljuk a vizsgálatban való részvételt

– emelte ki dr. Merkely Béla. A rektor arra számít, hogy az esetszámok elmúlt időszakban tapasztalható növekedése nyomán a vizsgálatban résztvevők száma is emelkedni fog.

A lehetőség a kórházi fekvőbeteg-ellátást nem igénylő COVID-pozitív betegek számára nyitott. A tesztelésbe való bekapcsolódás további feltételeiről, a vizsgálat menetéről, valamint a jelentkezésről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által jóváhagyott betegtájékoztató anyagban olvasható bővebb információ a klinika honlapján.

Hozzáteszik, a koronavírusos páciensek számára az egyetem biztosítja a vizsgálatokon való részvételhez szükséges betegszállítást, megfelelő járványügyi intézkedések mellett.

A vizsgálatot az OGYÉI hagyta jóvá az Egészségügyi Tudományos Tanács Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottságának pozitív állásfoglalása alapján. A világszerte 400 vizsgálóközpontban, ezen belül Magyarországon hat helyszínen folyó program célja annak igazolása, hogy az adott szájon át szedhető, antivirális készítmény COVID-19 betegség esetén csökkenti-e a betegség időtartamát és/vagy súlyosságát. A szakemberek azt remélik, hogy amennyiben a sikeres program után engedélyt kap a vizsgálati szer, azt időben adva a betegeknek, csökken a kórházi kezelésre szoruló, súlyos esetek száma.

Kapcsolódó
Miért felkészületlen az emberiség a katasztrófákra?
Mire tanítják a katasztrófák az emberiséget a Vezúv i.sz. 79-es kitörésétől a koronavírus-világjárványig? Niall Ferguson, a világ egyik legismertebb történésze keresi a választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik