Tudomány

Furcsa módszerrel mérik a fukusimai sugárzást

KOJI ITO / YOMIURI / THE YOMIURI SHIMBUN VIA AFP
KOJI ITO / YOMIURI / THE YOMIURI SHIMBUN VIA AFP

A Georgiai Egyetem kutatói érdekes módját találták annak, hogy ellenőrizzék a fukusimai sugárzás mértékét: az Ichthyology & Herpetology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a patkánykígyók szokásaira hatással van a radioaktív sugárzás, így a mozgásuk tanulmányozásával tudják követni a kontamináció mértékét is – írja az IFL Science.

A patkánykígyók értelemszerűen egész életüket a talajon csúszva töltik, ugyanakkor viszonylag keveset mozognak, és hosszú életűek, így a kutatóknak

tökéletes alanyok arra, hogy a talaj radioaktivitásának változását tanulmányozzák rajtuk. 

A szakértők összesen négy kígyót figyeltek meg GPS-nyomkövetővel az Abukuma-fennsíkon, nagyjából 24-25 kilométerre a fukusimai erőműtől. Annak ellenére, hogy az állatok átlagosan csak 65 métert csúsznak naponta, nagy mennyiségű radionuklidokat, vagyis radioaktív magokat vettek fel a hasukkal. Egyelőre úgy tűnik, hogy a sugárzás nem elég ahhoz, hogy bántsa az állatokat, de a kutatók további vizsgálatokat végeznek rajtuk.

A kutatásból az is kiderült, hogy a kígyók viszonylag sok időt töltenek el pajtákban, fészerekben és elhagyatott épületekben, ez valószínűleg azért van, mert így a sugárzás egy részét kikerülhetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik