Tudomány koronavírus

Kevésbé lehet hatékony az elhízott embereknél a Pfizer vakcinája

Nuno Cruz / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nuno Cruz / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Pfizer és a BioNTech által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcina kevésbé lehet hatékony az elhízott embereknél, írja a Guardian.

Olasz kutatók arra jutottak, hogy a beoltott, túlsúlyos egészségügyi dolgozók szervezete fele annyi antitestet termel a második dózis beadását követően, mint az egészséges embereké.

A cikk szerint ebből még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, de a felfedezés azt is jelentheti, hogy az elhízott személyeknek a későbbiekben akár egy kiegészítő adag oltóanyagra is szüksége lehet annak érdekében, hogy megfelelő mértékben legyenek védettek a vírussal szemben.

Korábbi kutatásokban azt már megállapították, hogy az elhízás közel 50 százalékkal növeli a koronavírusos halálesetek kockázatát, és 113 százalékkal magasabb az esélye, hogy a túlsúlyos fertőzöttek kórházi kezelésre szoruljanak.

Ennek hátterében az állhat, hogy az elhízott emberek többsége krónikus megbetegedésben szenved, legyen az akár szívbetegség vagy cukorbetegség, ezáltal a veszélyeztetettek közé tartoznak.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy az influenza elleni védőoltás sem olyan hatékony a túlsúlyos embereknél, mint azoknál, akiknek megfelelő a testtömegindexe. A friss tanulmány szerint – ami még nem esett át szakmai bírálaton – feltehetően ez lehet a helyzet a koronavírus-vakcinák esetében is.

Aldo Venuti, a római Istituti Fisioterapici Ospitalieri vezető kutatója és kollégái az antitestek mennyiségét figyelték meg 248 egészségügyi dolgozónál, miután megkapták a második dózist a Pfizer-vakcinából.

Hét nappal a második adagot követően 99.5 százalékuk szervezetében felfedezték az antitesteket, az immunválasz pedig erősebb volt azoknál, akik korábban felépültek a betegségből. A túlsúlyos embereknél viszont csak feleannyi antitest termelődött.

Aldo szerint további kutatásokra van szükség, de fontos információk ezek az oltási tervekre vonatkozóan. Ha egy átfogóbb tanulmány is megerősíti a megállapításaikat, akkor a túlsúlyos emberek akár egy extra dózist is kaphatnának a jövőben a megfelelő védettség érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik