Tudomány

Afroamerikai mérnöknő tiszteletére nevezik át a NASA központját

Pénteken átnevezik a NASA washingtoni központját – írja a CNN. Az új névadó Mary Jackson lesz, az első afroamerikai nő, aki mérnökként dolgozhatott az űrhivatalnál. Karakterével A számolás joga című könyvben, illetve az azonos című, 2016-os filmben találkozhatunk.

A NASA tavaly jelentette be, hogy Jackson tiszteletére át fogják nevezni a komplexumot. Jim Bridenstine, a szervezet akkori igazgatója azt mondta, a NASA létesítményei országszerte olyan személyek nevét viseli, akik hozzájárultak az űripar fejlődéséhez. Bridenstine kiemelte, a nemzet egyre inkább felismeri Amerika úttörőinek sokszínűségét.

Handout / NASA / AFP

A ceremónián a legendás mérnök több rokona, köztük unokája, Wanda Jackson is jelen lesz. Mary Jackson 2005-ben, 83 éves korában hunyt el.

A szakember 34 éven át dolgozott az űrhivatalnál, eleinte matematikával foglalkozott, majd a NASA első afroamerikai mérnöknőjévé vált.

Később az esélyegyenlőségi irodában kezdett el dolgozni, és komoly munkát folytatott, hogy a nők kutatóként, matematikusként és mérnökként is szerepet kaphassanak a szervezetnél. 2019-ben, posztumusz ítélték meg neki a kongresszusi aranymérmet, szintén afroamerikai kollégái, Christine Darden, Katherine Johnson és Dorothy Vaughan is megkapták a legrangosabb civil elismerést.

A szakemberek rendkívül bonyolult számításokat végeztek az űrverseny idején, eredményeik pedig nagyban hozzájárultak az Egyesült Államok technológiai sikereihez. Jacksonék többek között az 1969-es Holdra szállás előkészítésében is részt vettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik