Tudomány

Ötzihez köthető fejszét találtak az Alpokban

Régészek egy csoportja olyan rézélre bukkant az Alpok svájci részén, melyhez hasonlót Ötzi, a jégember is használt.

Az Ötzi fejszéjéhez használt réz igen távolról, a mai Toszkána területéről származott. Az új felfedezés segíthet jobban megérteni a rézkori Európa kapcsolódásait.

Ötzi, a jégember 5300 éve halt meg. Testét 1991-ben találták meg az osztrák-olasz határ közelében. A kifejezetten jó állapotban konzerválódott lelet hátában egy nyílhegyet azonosítottak, fején pedig sérüléseket fedeztek fel. A testet egy helyi gleccser őrizte meg évezredeken át.

Ötzi Európa legősibb múmiája, így nem is csoda, hogy a kutatók minden lehetséges módon vizsgálják – még tetoválásait is elemezték. A jégember felszerelései közt egy szinte teljesen tiszta rézből készült fejszét is találtak, melynek fanyele és bőrszíjai kifejezetten jó állapotban maradtak fenn.

2017 nyarán szakértők egy csoportja az Ötzi által használt réz útját követte nyomon. A kutatókat meglepte a vizsgálat eredménye. Bár korábban úgy vélték, hogy az Alpok csúcsai kulturális gátat képeztek, a nyáron megjelent tanulmányban a szerzők mégis azt írják, hogy a hegylánc korabeli lakói a Balkánról is szerezték be a rezet.

A közelmúltban svájci régészek bejelentették: újabb rézélre bukkantak, amely sokban emlékeztet Ötzi fejszéjére.

A lelet az Alpok északi részén került elő, az őskori cölöpházairól híres Zug-Riedmattnál.

Gishan Schaeren, Zug kanton Műemléki és Régészeti Hivatalának munkatársa szerint az eszköz egy hatékony, általánosan alkalmazható fejsze volt, amelyet főleg famegmunkáláshoz használhattak. A szakértő hozzátette, a tárgy fegyverként is szolgálhatott.

Az új lelet 5300-5100 éves lehet, és hiányzik róla a nyél. Maga az él könnyebb és rövidebb, mint Ötzié, igaz, formájában sokban emlékeztet a korábban felfedezett eszközre. A leletet elemezve a kutatók arra jutottak, hogy alapanyaga szintén Toszkánából származott.

Schaeren a Live Science-nek azt mondta, a kutatások többségében nem számolnak azzal, hogy a korszakban élénk érintkezésben voltak egymással az Alpok északi és déli területei. A szakértő hozzátette, a déli kapcsolatok magyarázatot adhatnak bizonyos északi jellegzetességekre, például a temetkezési szokásokra is.

(Kiemelt kép: Thilo Parg/Wikimedia Commons, License: CC BY-SA 3.0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik